2007. December 19.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Adventi adománycsomagunkat szeretettel fogadták Biatorbágyon.
Ezzel a gesztussal próbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára.
Dr. Akszentievics Györgyitől a következő köszönő e-mail érkezett:

Adventi Adománygyűjtés a Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület
által gondozott állatok részére

A BIOMill macska- és kutyatáp forgalmazója a Pet Parádé Kft. segítségével száraz eledelt,
a Szetter Baráti Társaság tagjai által gyűjtött konzerveket és az egész évben lezárt urnában gyűjtött adományokat 2007. december 14-én eljuttattuk a Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület elnökének, Horváth Barbarának.
A Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület elnöke több, mint 75 állat nevében köszönte meg a Szetter Baráti Társaság adventi meglepetését.


December 19.

ADVENTI VACSORA


December 19.

HÍV A TERMÉSZET

Mikulás túra.

December 07.

ÁLLATVÉDELEM


BÍRÓSÁG ELŐTT A GÁRDONYI ÁLLATKÍNZÓ
A Szetter Baráti Társaság több mint egyéves küzdelemmel elérte, hogy F. Gy. aranykoszorús mestertenyésztő ellen a Székesfehérvári Városi Ügyészség vádat emelt állatkínzás bűncselekmény elkövetése tárgyában.


Előzmény: 2006. November 17.

 

November 28.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Ismét megrendezzük az adventi összajövetelünket, ahol adománygyűjtést is szervezünk.

November 28.

ÁLLATVÉDELEM


ÚJLENGYEL, INÁRCS ÉS DUNAKESZI TELEPÉRŐL MENTETT
KUTYUSOK IS GAZDIT KERESNEK!

"A menhelyek önkéntesei sok szőrnyű sintértelepet és szaporítót láttak már, de még őket is megdöbbentette a Blöki Állatotthon Alapítvány telepein uralkodó állapot. Az elképesztő mocsok és bűz, a szétdobált tetemek, a beteg, vemhes, gyakran vérző sebekkel teli összezsúfolt állatok látványa..."
 

EZÉRT KÉRIK A JÓLELKŰ LEENDŐ GAZDIK MIELŐBBI JELENTKEZÉSÉT!

ÉRDEKLŐDNI:
Minimenhely/ Budapest: 06-70-635-0780
Lelenc Kutyamentő Egyesület / Budapest : 06-30-500-0209
Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület/ Lovasberény: 06-70-204-0001
Mentsvár az állatokért Alapítvány / Kecskemét: 06-76-701633
Állatvédő Alapítvány / Siófok: 06-84-312778
Tappancs Állatvédő Egyesület / Tatabánya: 06-20-238-0544

November 28.

ÁLLATVÉDELEM


Jaczkovszky Zsuzsa megkeresett minket a Noé Állatotthon Minimenhely részlegétől,
hogy segítsünk egy angol szetter keverék kisfiúnak meleg otthonra találni.
Ezért kedves leendő gazdik innen üzenünk nektek, hogy várjuk jelentkezéseteket.

Bemutatjuk:

 

"Borzalmas körülmények közül, az újlengyeli illegális "kutyamenhelyről" mentettünk ki.
Nagyon ragaszkodó, bújós, szófogadó. Szerető, gondos gazdik jelentkezését várjuk".
ÉREDEKLŐDNI: 06-20-494-0798

November 16.

HÍV A TERMÉSZET

Mikulás-túra december 02.-án.
Találkozó a szokott helyen, a szokott időben
.
Érdeklődni lehet az info vonalainkon.

November 16.

ÁLLATVÉDELEM


FIDÓ VÉGLEGES OTTHONRA LELT!
Ismét sikerült általunk gazdit találni egy korábban többször otthont cserélt kb. 2 éves
szetter-spániel keverék kisfiúnak Fidónak, akire a Lelenc Kutyamentő Egyesületnél
talált rá Gabi, az új tulajdonosa.
Mi továbbra is kapcsolatban állunk velük és minden segítséget próbálunk megadni.
Fidó nagyon jól érzi magát az új lakhelyén, ahol biztonság és szeretet övezi, Gabi és családja körében immáron fél éve. A legújabb képeket nemrég kaptuk tőlük.


 

November 16.

HÍV A TERMÉSZET

November 04-én évadnyitó kirándulás.


November 16.

KÉPESSÉGVIZSGA


A Pointer Klub szervezésében ősszel két alkalommal is lehetett képességvizsgát tenni. Csapatunkból hárman jelentkeztek ( 1 ír szetter és 2 angol szetter) és mindannyian sikerrel teljesítették az előírt követelményeket. Akik szeretnének továbblépni, azoknak segítünk a jelentkezéseknél, az info vonalainkon mindig pontos tájékoztatást fogunk adni.
JÖVŐRE IS LESZ KÉPESSÉGVIZSGA, LEHET KÉSZÜLNI!


 

November 16.

CÉL: JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB LENNI!

A Szetter-Baráti Társaság csapatából néhányan elhatározták, hogy kedvenceik ringben való viselkedését még több gyakorlással tökéletesítsék. Az edzéseket egy évben két alkalommal tervezzük, ahol jószándékú kritikával segítünk egymásnak.





A szakmai tanácsokat köszönjük Czeglédi Attila bíró úrnak.

November 16.

ÁTVÁLTOZTATTUK!


A Szetter-Baráti Társaság nevében Radler Andrea meglepte Micu bácsiékat, hogy
Showman nevű 12,5 éves angol szetterüket visszavarázsolta eredeti kiállítási formájába.
Azóta is örömmel emlékeznek vissza a régi sikerekre, mikor megszépült kutyusukra néznek.


 

Október 04.

ÁLLATVÉDELEM

Ha nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat, akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.).

Október 04.

HÍV A TERMÉSZET!

Folytatjuk a közkedvelt kirándulásainkat. Október 28-án a legközelebbi túrán a
Pilis-hegyet másszuk meg, a tervezett távolság 8 km lesz.
Találkozó a szokott helyen, a szokott időben.
Érdeklődni lehet az infovonalainkon. Rossz idő esetén november 04-én tarjuk meg!

Október 04.

KÉPESSÉGVIZSGA


2007. OKTÓBER 22.-ÉN SÁREGRESEN
A MEOE POINTER KLUB KÉPESSÉGVIZSGÁT TART,
MELYRE MINDEN SZETTERES GAZDIT
ÉS ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK.

Jelentkezni Gyárfás Mariannenál lehet.
Tel. : 06-30-418-4275E-mail: saregresipoi@invitel.hu

Október 04.

ÖRÖKBEFOGADÓ NAP


LESZ 2007. OKTÓBER 06-ÁN, SZOMBATON 10-15 ÓRÁIG
A NOÉ ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY MENHELYÉN ÉS A MINIMENHELY RÉSZLEGÉN IS.
Cím: Budapest, XVII. Ker. Korsó utca, TEL.: 06-30-221-1299


ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!
Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!



Október 04.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA!

Ebből az alkalomból adománnyal leptük meg a MINIMENHELY lakóit.
Ezt követően köszönő e-mailt kaptunk a menhely munkatársaitól.

" Kedves Szetter Baráti Társaság!
Holnap lesz az Állatok Világnapja és Ti megint gondoltatok ránk,
óriási segítséget nyújtva ismét. Nagyon sok ajándékot kaptunk Tőletek: Advantix és Advocate cseppeket, Kiltix nyakörveket, Immunovet és Lavet készítményeket, idős, dagi és kölyök kutyusainknak pedig speciális tápokat - amit sosem fogunk tudni meghálálni Nektek!

Köszönjük!!!!!


A Noé Állatotthon MiniMenhely részlegének kutyusai és
önkéntesei nevében:
Jaczkovszky Zsuzsa, önkéntes
"




Szeptember 25.

ÁLLATVÉDELEM


" Emlékezzünk erre a kiskutyára és értelmetlen szenvedésére".

További részletek

Várunk Mindenkit 2007. szeptember 30-án vasárnap este 18.30-ra
egy csendes, békés megemlékezésre
a Budapest, XIII. kerület Árpád híd metrómegálló aluljáró kijáratánál lévő füves területen (Váci út-Róbert Károly krt. által határolt terület.).

A rendezvény szervezője:
Lelenc Kutyamentő Egyesület; Biatorbágy és Vidéke
Állatvédő Egyesület.


Szeptember 25.

ÁLLATVÉDELEM


AZ ÖRÖK HŰSÉG TITKA A KUTYA

2007. SZEPTEMBER 29-ÉN ÖRÖKBEFOGADÓ NAP LESZ
AZ ILLATOS ÚTON 10.00 ÓRÁTÓL 14 ÓRÁIG.

További részletek

ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!
Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!


Augusztus 11.

MOZOGNI JÓ!
Várunk kedvenceddel együtt a LUPPA-SZIGETRE
augusztus-szeptember-október hónapban egy kis vidám sportolásra.
Szép környezetben fáraszthatjuk ki magunkat és kutyáinkat.
Érdeklődni az info-vonalainkon!






Augusztus 10.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!

Augusztus elején az RTL Klub és a Hír TV hiradásaiból értesültünk, hogy a
NAGYKANIZSÁN található "ÉLETTÉR" - Állat és Természetvédő Egyesület
segítséget kér a nézőktől, mert utolsó tartalékait is felélték.
A PET PARÁDÉ KFT ismét gyorsan reagált és az általuk forgalmazott BIOMILL
cica és kutya tápból nagy mennyiséget küldött, amihez mi is még konzervek adásával járultunk hozzá. Az adomány megérkezését követően köszönő e-mailt kaptunk
Varga Károlynétól a menhely vezetőjétől és munkatársaitól.


... " Kedves Szetter Baráti Társaság, és Pet Pardé Kft.!
A 150 kutyus, és a 25 cica nevében köszönjük Önöknek
a gyors és életmentő segítséget.
Az "ÉLETTÉR" állatmenhely dolgozói.
Nagykanizsa, augusztus 10."




Augusztus 03.

ÁLLATVÉDELEM


FOGADJ ÖRÖKBE!

2007. AUGUSZTUS 04-ÉN ÉS 05.-ÉN 09-20.00-IG A PRAKTIKER ÁRUHÁZ
SZÜLETÉSNAPI RENDEZVÉNYÉN IX. MESTER U. 87. SZÁM ALATT
A LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET ÖRÖKBEFOGADÓ NAPOT TART.

ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!




Június 29.

LÁTOGATÓBAN DR. SIMONFFY MIKLÓS BÍRÓ ÚRNÁL.


Közel egy évet vártunk, hogy találkozzunk Micu bácsival, amikor megszólalt a telefon és
a felesége Ibolya örömmel invitált meg minket Budakeszin található otthonukba.
A több, mint három óra alatt, amit náluk időztünk, a bíró úr felelevenítette a több évtizedes szakmai élményeit, érdekes történeteit, meglepő eseteit. Egy tartalmas, tapasztalatokkal bővelkedő délutánt töltöttünk együtt, amit ezúton is köszönünk, és kívánjuk, hogy még sokáig ilyen jó kedélyű maradjon!







Június 16.

GRILL PARTY

Június 16-án tartottuk az idei összejövetelünket.



Június 10.

MAGYAR TENYÉSZTÉSŰ KUTYÁK
SZÉP SIKERE ZÁGRÁBBAN!


2007. június 09-én rendezett kiállításról
három EURÓPA GYŐZTES címmel tértünk haza.

A SZETTER BARÁTI TÁRSASÁG CSAPATA NEVÉBEN MINDEN MÁR VERSENYZŐ
ÉS LEENDŐ GAZDINAK HASONLÓ IMPOZÁNS GYŐZELMET KÍVÁNUNK!





Június 10.

ÁLLATVÉDELEM


MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ!

A hosszú évek alatt már jól megismert úton mindennapos sétánkat tettük kutyás barátainkkal, mikor hirtelen a bokorban észrevettünk egy szép szürke cicát. Kutyáink körbevették, de ő villámgyorsan felszaladt a közeli fára menedéket keresve. Mi szerettük volna levenni, de beakadt két ág közé. Nem hagyhattuk sorsára, ezért
a Belfegor és Maci Kisállatmenhely Alapítvány vezetőjétől segítséget kértünk.
Ők rövid időn belül megérkeztek és szakszerű gyorsasággal kiszabadították
a már sokkos állapotban lévő cicát. Macika azóta gazdira talált és büszkén sétál új otthonában, ahol, mint egy kis herceget úgy kényeztetik.

A Szetter Baráti Társaság csapata meglátogatta Macikát a menhelyen.

A többi cicának és kutyának is vittünk élelmiszercsomagot, amit
Koródy Gizella vezetőnek adtunk át.



Június 10.

"KEREKASZTAL"
Dr. Maróti-Agóts Ákos genetikus, állatorvos 2007. 05. 14.-én megtartotta
első nagysikerű előadását. A beszélgetés témái: "A rokontenyésztés, annak szabályai,
illetve azok be nem tartásának következményei" voltak. Szinte elrepült a másfél óra,
ahol a szakmai ismertető után, kérdést is feltehettek a résztvevők.

A sorozatot félévenként tartjuk meg.


Június 01.

HÍV A TERMÉSZET

Április 29-én újabb túrát tettünk a Pilisbe.


Május 17.

ÁLLATVÉDELEM


FOGADJ ÖRÖKBE!

2007. MÁJUS 20-ÁN 10 ÓRÁTÓL A MARGITSZIGETEN, A NAGYRÉTEN
A LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET ÖRÖKBEFOGADÓ NAPOT TART.


ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!





Május 16.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


A Noé Állatotthon Alapítvány segítségnyújtásra felhívó kérését olvasván
a Szetter Baráti Társaság azonnal adománygyűjtésbe kezdett. 72 órán belül 105 kg tápot,
96 doboz konzervet és meglepetés jutalomfalatokat gyűjtöttünk össze.
Ezúton is köszönjük mindenkinek a gyors együtt érző cselekvést!



Május 08.

"KEREKASZTAL"


A Szetter Baráti Társaság félévenként összejövetelt szervez, ahol elmondhatja mindenki az elmúlt hónapok tapasztalatait, illetve a jövővel kapcsolatos terveit, javaslatait.
Bevezetésként egy rövid előadást tart egy-egy meghívott szakember,
utána pedig kötetlen beszélgetés az adott témáról.
Mindenkinek a véleményére és az ötleteire kiváncsiak vagyunk.

Május 14.-én első vendégünk Dr. Maróti-Agóts Ákos (SZIE-ÁOTK Állattenyésztési és Genetikai Osztály), aki évtizedek óta angol szetter tulajdonos.
Téma: A rokontenysztés és annak szabályai, illetve azok be nem tartásának következményei, szó lesz még a szettereket érintő örökletes betegségekről is.

Az oldott beszélgetést jóízű vacsorával zárjuk.

Sok szeretettel várunk mindenkit!


Május 04.

ÁLLATVÉDELEM


AZ ÖRÖK HŰSÉG TITKA: A KUTYA!

Ha ön úgy érzi, szerető gazdája tudna lenni egy jó sorsra érdemes kutyának,
KERESSE MEG AZ IGAZIT!

2007. MÁJUS 05-ÉN 10 ÓRÁTÓL ÖRÖKBEFOGADÓ NAP AZ ILLATOS ÚTON.
(Cím: Bp., IX. ker. Illatos út 23/A, Tel.:280-6832)

ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!




Május 03.


ÁLLATVÉDELEM

Tájékoztatott Jaczkovszky Zsuzsa a Noé Állatotthon MiniMenhely részlegétől, hogy a három gazdit kereső kutyus közül egyik - Chello - már meleg otthonra talált és a másik kettő - Bourbon és Gin - sorsa is rövidesen rendeződik, hiszen gazdijelöltjeik biztosak.
Örömmel segítettünk ebben a nemes feladatban és a továbbiakban hasonlóan
eredményes hétvégeket kívánunk az Állatvédőknek!

(Előzmény: 2007. Április 27.)

Április 27.

ÁLLATVÉDELEM

ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

Jöjjön el Április 28-án 10 órára a Noé Állatotthon Alapítvány
rákoscsabai állatotthonába és fogadjon örökbe az alapítvány Minimenhely-programja
által mentett sintértelepi kutyák közül.

(Cím: Bp., XVII. ker. Csordakút út, a Korsó utcán kell felmenni. Tel.: 06-20-346-2324)

Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!




Április 27.

ÁLLATVÉDELEM

Jaczkovszky Zsuzsa megkeresett minket a Noé Állatotthon Minimenhely részlegétől,
hogy segítsünk 3 kutyusnak meleg otthonra találni.
Ezért kedves leendő gazdik innen üzenünk nektek, hogy várjuk jelentkezéseteket.

Bemutatkozásunk:



Gin
4,5 éves fajtatiszta gordon szetter kan. Állatszerető, állatvédő emberek kirándultak vidéken, mikor felfedezték őt, akit nagyon rövid láncon tartottak egy kertben. A gazdának jelezték, hogy nem így kellene tartani, mire ő közölte, nyugodtan elvihetik, neki nincs szüksége
a kutyára. Némi adminisztráció után az eb nálunk kötött ki.
Nagytestű, erős csontozatú, élénk és kedves kutya, akivel ezidáig nem sokat foglalkoztak. Ivartalanítás után komoly gazdit keres.
Érdeklődni Ginről Katánál lehet a 06 70 312-3650-es telefonszámon
vagy az alábbi e-mail címen.

*



Chello
2-3 év körüli gordon szetter keverék kan kutya, akit a váci sintértelepről mentettünk
2007. március 6-án, ahol teltház miatt altatás várta volna. Dinamikus, energikus,
aktív kutya, nagy mozgásigénnyel és határtalan energiával Laughing
Pórázon kooperatív, de húz. Szukákkal jól kijön, a kanokat fenntartással kezeli.
Sportos, fiatalos gazdinak ajánljuk.
Érdeklődni Chelloról Katánál lehet a 06 20 346-2324-es számon
vagy a lenti e-mail címen.

*



Bourbon
5-6 év körüli ír szetter kan, a váci gyepiről került hozzánk 2007. április 7-én.
Bűbájos, nyugodt, kedves, csontsovány kutya.Valószínűleg autóbalesete lehetett, ebből adódhatnak a mozgáskoordinációs zavarai, illetve a részleges látáskiesése.
Kivizsgálása, gyógykezelése folyamatban van. Tetoválás, chip nem volt benne.
Olyan felelősségteljes gazdit keresünk Bourbonnak, aki vállalja őt akkor is,
ha a károsodás maradandónak bizonyul.
Érdeklődni Bourbonról Katánál lehet a 06 20 346-2324-es telefonszámon
vagy az alábbi e-mail címen.



Április 27.

HÍV A TERMÉSZET

Április 01-én Szentkútra 6 km-es gyalogtúrát tettünk.



Április 12.

HÍV A TERMÉSZET

Április 29-én újabb 8 km-es gyalogtúrát teszünk a Pilisbe. Találkozó reggel 9 óra.
Mindenkit szeretettel várunk!



Április 06.

HÚSVÉTI MEGLEPETÉS!

Pár nap múlva kaptuk a jó hírt, hogy Rubit örökbefogadták, gazdira és otthonra lelt.
A képeken már birtokba vette új lakhelyét.

(Előzmény: 2007. Március 23.)



Március 23.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK

Húsvét előtt a Szetter Baráti Társaság ajándékokat gyűjtött össze, amihez segítséget
kapott a BIOMILL forgalmazójától a Pet Parade Kft-től. Az adományainkat a Lelenc Kutyamentő Egyesület és az érdi Belfegor és Maci Kisállatmenhely Alapítvány cica
részlege képviseletében Révész Boglárka vette át. Ezzel a gesztussal megpróbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára.
Egy kis részünk nekünk is van abban, hogy Ruben a világtalan ír szetter ehhez
a Kutyamentő Egyesülethez került, ami számunkra megnyugtató. Rubit külön megleptük nagy párnával, kényelmes fekhellyel, egy hatalmas csonttal és természetesen jutalomfalatokkal. Ő nagy örömmel foglalta el az új székhelyét, ahonnan alig lehet kicsalogatni. Bár nem látta a szép új tárgyait, de örömét mégis kitudta fejezni,
hiszen a lényeg nem a fizikai észlelésen van, hanem a szív látásán.
Aki nem lát az a szívével kétszeresen lát.




Rubin és az ő nagy csontja


Március 18.

EGYÉVESEK LETTÜNK!
Az utóbbi években a szetterek népszerűsége erősen csökkent, ezért határoztuk el,
hogy újra megpróbáljuk visszaszerezni a régi kedveltségüket.
Programjainkon, kirándulásainkon ezt a célt követjük, hiszen a természetben igazi énjüket mutatják meg az állatok a velünk találkozó kicsiknek és nagyoknak,
akik mind a négy szetterfajtával megismerkedhetnek olyannyira testközelből, hogy megsimogathatják és játszhatnak velük. Nem mindennapi látvány, amikor több mint egy tucat szetter szaladgál, önfeledten kergetőzik. A rendhagyó találkozás során a legkülönbözőbb kérdésekre próbálunk alapos és a részletekre is kiterjedő válaszokat adni.

Rövidesen felkerül a következő tervünk egy újszerű fajtaismertető bemutatása, ahol nem szokványos, eredeti képek segítségével hozzuk közelebb a négy fajtát,
hogy így ismerjék meg különleges személyiségüket az érdeklődők.

Szeretnénk kihasználni emellett a média által nyújtott népszerűsítés előnyeit is,
az eddigi riportok számát növelve újszerű műsorokban, amelyhez a jövőben
szakszerű segítséget kapunk.


Március 10.

TAVASZKÖSZÖNTŐ KIRÁNDULÁS A PILISBE!
Időpont: 2007. április 01.
Mindenkit szeretettel várunk!



Március 02.

DÓRI MELEG OTTHONRA TALÁLT.
A nehéz hónapok után szeretet és törődés veszi körül Dórit, aki nagyon jól érzi
magát az új lakóhelyén a kertes családi házban.
Köszönjük Évinek a gazdinak, hogy mindennel elhalmozza kedvencét, aki az eltelt három hónapban szépen gyarapodott, olyannyira, hogy mi a küldött képeken alig ismertünk rá.
(Előzmény: 2007. Január 26.)




Február 18.

HÍV A TERMÉSZET

Február 18-án vidám 8 km-es farsang-túrát tettünk a Szent László-hegyen.


Február 15.

ÁLLATVÉDELEM
Az újjáalakult FMMSZHÉBÁI nevű állatvédelmi hatóság részére is átadtuk a gárdonyi
képes beszámolónk teljes anyagát kivizsgálás céljából.


Február 15.

ÁLLATVÉDELEM

Életveszélyből kimenekített angol szetterek!


Február 01.

FARSANG-TÚRA

Február 18-án újabb 8 km-es gyalogtúrát teszünk a Pilisbe.
( Rossz idő esetén az időpont február 25).
Mindenkit szeretettel várunk!


Február 01.

ÁLLATVÉDELEM
Ha nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat, akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.).


Február 01.

HÍV A TERMÉSZET
Január 21-én izgalmas gyalogtúrát tettünk a Pilisbe.



Január 26.

ÁLLATVÉDELEM
Ismét sikerült gazdit találni egy korábban sokat szenvedett, rossz körülmények
között élt angol szetter kislánynak DÓRINAK.
Mi továbbra is figyelemmel kísérjük a sorsát, folyamatos kapcsolatban állunk a gazdival, akinek ez az első kutyája, ezért igyekszünk jó tanácsokkal ellátni
és minden segítséget megadni. Tavasztól már kirándulni is velünk tartanak.


Január 05.

HÍV A TERMÉSZET
Január 21-én újabb 8 km-es gyalogtúrát teszünk a Pilisbe.
(Rossz idő esetén az időpont január 28.)
Mindenkit szeretettel várunk!


2007 Január 04.

ÁLLATVÉDELEM
Ismételten tájékozódtunk a gárdonyi állatkínzás ügyében a Rendőrségen, ahol kértük,
hogy vizsgálják meg az ANTSZ éveken át tartó hatásköri mulasztását.


2006. December 14.

ÁLLATVÉDELEM

A székesfehérvári Alpha-Vet Kft. Állatmentési részlege tájékoztatott, hogy az elkobzott
8 kutya közül a leggondosabb ápolás ellenére sem tudták megmenteni az egyik angol szettert, akinek kevés esélye volt az életben maradásra. Sajnos minden kutya leromlott egészségi állapotban került a menhelyre.

Híreink 2006-banHíreink 2008-ban