2008. December 27.

ÁLLATVÉDELEM
LONDONKA EMLÉKÉRE



Londonkát a hírhedt gárdonyi kennelből 2006. december 05-én a Szetter Baráti Társaság közreműködése nyomán elkobozták. Ezután a Lelenc Kutyamentő Egyesület fogadta be, ahol haláláig 2008. december 22-ig meleg otthonra lelt.
Köszönjük Tenner Anna által vezetett Egyesületnek a gondoskodást és azt, hogy megszépítették az utolsó két évét.

December 27.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Adventi adománycsomagunkat szeretettel fogadták a Minimenhelyen. Ezzel a gesztussal próbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára. A menhelytől a következő köszönő e-mail érkezett:

" Kedves Szetter Baráti Társaság!
Köszönöm a Noé Állatotthon Minimenhely részleg kutyusainak és önkénteseinek nevében, hogy idén karácsonykor sem feledkeztetek meg rólunk.
Köszönjük nagylelkű adományotokat, az élősködők elleni szereket, konzerveket, tápokat, nyakörveket, pórázakat, melyekre igen nagy szükségünk volt.
Köszönjük Mindannyitoknak, hogy támogattok minket.
Békés, Szeretetteljes Ünnepeket kívánunk!
Köszönettel Jaczkovszky Zsuzsa önkéntes."

December 27.

ADVENTI VACSORA

December 27.

HÍV A TERMÉSZET

MIKULÁS TÚRA


December 27.

KÉT KERESKEDELMI CSATORNA
VENDÉGEI VOLTUNK!


Ősz elején ismét lehetőséget kaptunk a médiában, hogy a szettereket szemléltető programunkat népszerűsíthessük.
Külön öröm számunkra, hogy a jövő évben is bemutatkozhatunk.


Október 11.

ÁLLATVÉDELEM


Ha nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat, akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.) ...

Október 11.

KÉPESSÉGVIZSGA


A Pointer Klub szervezésében idén ősszel is lehetett képességvizsgát tenni.
Minden résztvevő sikerrel teljesítette az előírt követelményeket.
Akik szeretnének továbblépni, azoknak segítünk a jelentkezéseknél, az info vonalainkon mindig pontos tájékoztatást adunk.
JÖVŐRE IS LESZ KÉPESSÉGVIZSGA, LEHET KÉSZÜLNI!



Október 04.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA


Ebből az alkalomból adománnyal leptük meg a LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET
lakóit. Ezt követően köszönő e-mailt kaptunk az Egyesület vezetőjétől.

"Kedves Szetter Baráti Társaság!

Az Állatok Világnapja alkalmából ezúton szeretném köszönetemet kifejezni
a Lelenc Kutyamentő Egyesület nevében. Számos szetter szorult segítségre: balesetet szenvedett, gazdája elhagyta, sintértelepre került avagy olyan szaporítóhelyen vegetált, ahonnan halasztást nem tűrőn menteni kellett. Ti minden egyes gondozásunkba került szetter ellátáshoz haladéktalanul segítséget nyújtottatok, kaptak tőletek gyógyszert, vitamint, minőségi táplálékot, puha fekhelyet. Ti voltatok azok, akik több mint kétéves küzdelemmel elértétek, hogy F.Gy. "aranykoszorús mestertenyésztő" ellen a SZÉKESFEHÉRVÁRI VÁROSI ÜGYÉSZSÉG vádat emeljen állatkínzás bűncselekmény elkövetése tárgyában és Ti voltatok azok, akik az onnan általunk menekített szetterek ellátáshoz azonnali támogatást, segítséget nyújtottatok.

Kedves Szetter Baráti Társaság, nélkületek nem tudtunk volna mindahány rászorulón segíteni, csak azért sikerült, mert erős segítő háttérnek tudhattunk Titeket,
akikre minden helyzetben számíthattunk.
Nagyon szépen köszönjük
Tenner Anna
Lelenc KMEA"

Szeptember 30.

ÁLLATVÉDELEM


Idén is lesz október 05-én 10 órától felvonulás az "Állatok Világnapja" alkalmából a korábbi években már megszokott módon, útvonalon és időben.

Gyülekezés: vasárnap 9 órától az V. kerület, Bazilika melletti parkolóból.
Útvonal: a Hősök teréig az Andrássy úton végig haladva.
Lehetőség szerint olyan állatokkal vegyünk részt, melyek jól bírják a hosszú menetelést,
a tömeget és a forgalmat, egészségesek és nem agresszívak sem más állatokkal,
sem emberekkel.
Kérjük, hogy a kutyák után mindenki szedje fel a "végterméket" (!), hiszen a felvonulásnak az is célja, hogy megmutassuk: lehet kulturáltan állatokat tartani
és mások bosszantása nélkül utcára vinni.
Az összejövetel rossz idő esetén sem marad el!
A NOÉ Állatotthon és a MiniMenhely Project


Szeptember 30.

ÁLLATVÉDELEM


DÓRI VÉGLEGES OTTHONRA LELT!
Újabb felvételek érkeztek Zsuzsitól, Dóri gazdijától, akivel a kapcsolatot azóta is rendszeresen tartjuk. A képeken látszik, hogy szeretettel
veszi körül a család a kutyust lassan 2 éve.


Előzmény: 2007. január 26.

Szeptember 24.

KÉPESSÉGVIZSGA


A MEOE POINTER KLUB ISMÉT KÉPESSÉGVIZSGÁT RENDEZ
2008. OKTÓBER 11.-ÉN SÁREGRESEN,
MELYRE MINDEN SZETTERES GAZDIT ÉS ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK.


Jelentkezni Gyárfás Mariannenál lehet.
Tel. : 06-30-418-4275E-mail: saregresipoi@invitel.hu

Akik szeretnének ezen résztvenni a jelentkezésnél segítünk.
Hívják az info vonalainkat, ahol pontos tájékoztatást adunk.



Július 04.

MOZOGNI JÓ!
Várunk kedvenceddel együtt a LUPPA-SZIGETRE
július-augusztus-szeptember-október hónapban egy kis vidám sportolásra.
Szép környezetben fáraszthatjuk ki magunkat és kutyáinkat.
Érdeklődni az info-vonalainkon!





Július 04.

GRILL PARTY
Június 07-én tartottuk idei összejövetelünket.


Július 04.

ÁLLATVÉDELEM
2008. február közepén Budakalászon talált 6 év körüli ír szetter fiú
ideiglenes befogadójánál Gabikánál immáron végleges otthonra lelt.
Köszönjük jószívüségét és gondoskodását!

Május 22.

CÉL: JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB LENNI!


Ringdresszúra avagy a viselkedés tudománya.
A Szetter Baráti Társaság csapatából néhányan elhatározták, hogy kedvenceik ringben való viselkedését még több gyakorlással tökéletesítsék. Az edzéseket egy évben két alkalommal tervezzük, ahol jószándékú kritikával segítünk egymásnak.




Május 22.

KÉPESSÉGVIZSGA


A MEOE Pointer Klub 2008. május 03-án és 04.-én ismét képességvizsgát rendezett.
Bírók: Gyárfás Marianne és Varga Andrea voltak.

Következő képességvizsga időpontja 2008. szeptemberében várható.
A Pointer Klub elérhetőségei: 06-30-418-4275, E-mail: saregresipoi@invitel.hu

Akik szeretnének ezen résztvenni a jelentkezésnél segítünk.
Hívják az info vonalainkat, ahol pontos tájékoztatást adunk.



Április 17.

KÉTÉVESEK LETTÜNK!

Az utóbbi években a szetterek népszerűsége erősen csökkent, ezért határoztuk el,
hogy újra megpróbáljuk visszaszerezni a régi kedveltségüket.
Programjainkon, kirándulásainkon ezt a célt követjük, hiszen a természetben igazi énjüket mutatják meg az állatok a velünk találkozó kicsiknek és nagyoknak, akik mind a négy szetterfajtával megismerkedhetnek olyannyira testközelből, hogy megsimogathatják és játszhatnak velük. Nem mindennapi látvány, amikor több mint egy tucat szetter szaladgál, önfeledten kergetőzik. A rendhagyó találkozás során a legkülönbözőbb kérdésekre próbálunk alapos és részletekre is kiterjedő válaszokat adni.

Tavalyi ígéretünket ebben az évben teljesítjük, rövidesen felkerül egy újszerű fajtaismertető bemutatása. Ebben a munkánkban nem szokványos, eredeti képek segítségével hozzuk közelebb a négy fajtát, hogy így ismerjék meg különleges személyiségüket az érdeklődők.

Továbbra is szeretnénk a média által nyújtott népszerűsítés előnyeit is hasznosítani, az eddigi riportok számát növelve újszerű műsorokban, amelyhez a jövőben is szakszerű segítséget kapunk.

Folytatjuk a szakmai előadásokat "KEREKASZTAL" címmel.

Idén is megtartjuk a már hagyományosnak mondható közkedvelt "GRILL PARTYNKAT",
ahol nem csak kedvenceink, hanem a gazdik is egy kellemes délutánt tölthetnek el együtt.

Nyári felüdülésként a Luppa-szigeten "MOZOGNI JÓ",
hiszen úszhatunk, futhatunk, sportolhatunk.

A szórakozás mellett a komoly munkát is fontosnak tartjuk, hiszen
"CÉL: JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB LENNI!".
Ringdresszúra avagy a viselkedés tudománya.
A Szetter Baráti Társaság csapatából néhányan elhatározták, hogy kedvenceik ringben való viselkedését még több gyakorlással tökéletesítsék. Az edzéseket egy évben két alkalommal tervezzük, ahol jószándékú kritikával segítünk egymásnak.

Nem feledkezhetünk meg azonban, idősebb kutyusainkról sem, akik sok-sok év óta
hű társaink, megannyi örömet, sikert, szeretetet kaptunk tőlük. Tervezünk veterán kutyusainknak egy weboldalt "NYUGDÍJAS KEDVENCEINK" címmel.

Az év végét egy meghitt "ADVENTI VACSORÁVAL" zárjuk.

Az idei esztendő kétéves ÁLLATVÉDELMI küzdelmünk jelentős állomását hozta
egy 14 éve húzódó botrányos állakínzót az ügyészség segítségével bíróság elé tudtunk állíttatni. Külön köszönet az ügyészségnek, hogy helyt adott fellebbezésünknek és a rendőrséget 2007. márciusában újbóli nyomozásra utasította, akik már lezártnak tekintették az ügyet. Reméljük, hogy F.Gy. aranykoszorús mestertenyésztő, akit 10 rendbeli vétséggel vádolnak, elnyeri méltó büntetését és ezzel végre példát mutatnak az állatkínzók elleni jogszabályok érvényesítésének.


Április 17.

ÁLLATVÉDELEM
BÍRÓSÁG ELŐTT A GÁRDONYI ÁLLATKÍNZÓ!
Szetter Baráti Társaság több, mint kétéves küzdelemmel elérte, hogy F.Gy. aranykoszorús mestertenyésztő ellen a SZÉKESFEHÉRVÁRI VÁROSI ÜGYÉSZSÉG vádat emelt állatkínzás bűncselekmény elkövetése tárgyában.

Az első tárgyalást április 16-án tartották Székesfehérváron. Tanúként az állatvédők,
a szomszédok, az ANTSZ, valamint csapatunk tagjai jelentek meg. A hallottak alapján további megrendítő történetekre derült fény, amit az általa tenyésztett kutyák ellen elkövetett.
TÍZ RENDBELI VÉTSÉGGEL VÁDOLJÁK!



Előzmény: 2006. November 17.

 


Április 17.

"KEREKASZTAL"
Dr. Maróti-Agóts Ákos genetikus, állatorvos
2008. április 03-án megtartotta nagysikerű előadását.
A beszélgetés témái: "A SZETTEREK ÖRÖKLETES BETEGSÉGEI" voltak. Szinte elrepült
a másfél óra, ahol a szakmai ismertető után kérdést is feltehettek a résztvevők.



A SOROZATOT FOLYTATJUK!


Április 17.

HÍV A TERMÉSZET
Március 16-án Pilisborosjenőn "Húsvéti túrát" tettünk.
Pillanatképeink a kiránduláson készültek.






Április 05.

ÁLLATVÉDELEM

AZ ÖRÖK HŰSÉG TITKA A KUTYA

2008. ÁPRILIS 27-ÉN ÖRÖKBEFOGADÓ NAP LESZ A
STRÁZSA KUTYAPANZIÓBAN.




ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!
Minden örökbefogadott kutya helyére egy újabb, sintértelepen sínylődő ebet tudunk megmenteni!


Április 05.

ÁLLATVÉDELEM

A Lelenc Kutyamentő Egyesület szervezésében
ROCKFESZTIVÁL A PECSÁBAN!
ALKONYATTÓL-PIRKADATIG - AZ EBEKÉRT!





ADJON ESÉLYT, HOGY SEGÍTHESSÜNK!

További részletek az alábbi web oldalon:

http://www.kutyasegelyszolgalat.hu


Március 28.

"KEREKASZTAL"
Április 03-án vendégünk: Dr. Maróti-Agóts Ákos (SZIE-ÁOTK Állattenyésztési és
Genetikai Osztály), aki évtizedek óta angol szetter tulajdonos.
Téma: a szettereket érintő örökletes betegségek.
Helyszín: XI. ker. Hadak útja 6.(15 emeletes lakóház aljában)
Időpont: délután 5 óra

Sok szeretettel várunk mindenkit!
Érdeklődni lehet az infó vonalainkon.


Március 20.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!

Húsvét előtt a Szetter Baráti Társaság ajándékokat gyűjtött össze, amihez segítséget kapott a BOZITA forgalmazójától, a Goldenhill-Line Kft-től.
Az adományainkat a Minimenhely képviseletében Jaczkovszky Zsuzsa vette át.
Ezzel a gesztussal megpróbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára..
Az adomány megérkezését követően köszönő emailt kaptunk.

" Kedves Szetter Baráti Társaság!
Szeretnék köszönetet mondani kutyusaink és mindannyiunk nevében, hogy ismételten segítő kezeteket nyújtottátok a Noé Állatotthon Alapítvány MiniMenhely Részlegének kutyusai kullancs elleni védelméhez. Az elmúlt évben a Bozita cégtől kaptunk egy adag tápadományt is - még nem volt alkalmunk megköszönni - melyet szintén
Nektek köszönhetünk. Mivel csak adományokból tartjuk fent magunkat, ezért nagy szükségünk van Rátok és minden hasonló jóérzésű támogatóra.

Tudom, hogy nagyon elfoglaltak vagytok, de szeretettel látunk Benneteket bármelyik szombaton, hogy személyesen is köszönetet mondhassunk.
A kutyusok pedig örömmel sétálnának Veletek!


Köszönettel,
Jaczkovszky Zsuzsa -önkéntes
Noé Állatotthon Alapítvány MiniMenhely Részleg "

Március 17.

ÁLLATVÉDELEM
Tözsér Judit megkeresett minket Kecskemétről, a Mentsvár az Állatokért Alapítványtól,
hogy segítsünk egy ír szetter keverék 5 év körüli fiúnak meleg otthonra találni.
Ezért kedves leendő gazdik innen üzenünk nektek, hogy várjuk jelentkezéseteket.
Bemutatjuk:




IRA vörös, közepes hosszúságú a szőrzete, ivartalanított kan, pórázon jól vezethető, szófogadó kutyus. Az alapvető védőoltásokat megkapta, féregtelenítve van,
oltási könyve, chipszáma van.


Érdeklődni:
MENTSVÁR AZ ÁLLATOKÉRT ALAPÍTVÁNY
TÖZSÉR JUDIT - ELNÖK
Tel.: 76-701-633
SZURGYINÉ ZSUZSA - MUNKATÁRS


Március 08.

HÍV A TERMÉSZET
Húsvéti kirándulásunk időpontja: március 16. vasárnap.
Találkozó a szokott helyen, a szokott időben.
Érdeklődni lehet az info vonalainkon.

Március 08.

HÍV A TERMÉSZET
Február 09-én vidám 8 km-es farsang-túrát tettünk Pilisszentlélekre.


Február 16.

ÁLLATVÉDELEM
A Szetter Baráti Társaság január utolsó hetében Budakalászon talált egy 6 év körüli
ír szetter fiút. Sajnos a tetoválási száma nem olvasható.
Keressük az eredeti gazdáját és jelentkezését várjuk az infó vonalainkon.
A nagyon barátságos kutyust ideiglenes befogadónál helyeztük el.

Február 03.

HÍV A TERMÉSZET
Farsangi kirándulásunk időpontja: február 09.-én szombaton lesz.
Találkozó a szokott helyen, a szokott időben.
Érdeklődni lehet az info vonalainkon.

Január 19.

ÁLLATVÉDELEM

"A neten találtam a Szetter Baráti Társaságot és gondoltam segítséget kérek,
egy ír szetter elhelyezésével kapcsolatban. Kecskeméten egy 10 év körüli elárvult
Ír szetter új otthont keres. Ivartalanított szuka, barátságos, szobatiszta, mostanáig
lakásban tartott kutyáról van szó. Akik gondozzák nem tudják befogadni,
ha nem fogadja be valaki, akkor előbb utóbb el kell altatni.
Gyermek mellé is merem ajánlani, imádja a simogatást, türelmes jó kutya.
Érd: 30/205-86-45."




2008. Január 19.

HÍV A TERMÉSZET


Legközelebb január 27-én kirándulunk.
Találkozó a szokott helyen, a szokott időben. Érdeklődni lehet az info vonalainkon.


Híreink 2006-banHíreink 2007-ben