2010-ben


2009. December 19.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Adventi adományunkat szeretettel fogadták Biatorbágyon. Ezzel a gesztussal próbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára. Horváth Barbarától, a Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület elnökétől a következő köszönő e-mail érkezett:

" Kedves Szetter Baráti Társaság!
Adventkor ismét gondoltatok ránk. Sok ajándékot kaptunk Tőletek, Advantix cseppeket, Kiltix nyakörveket, Pedigree jutalomfalatokat, Bozita tápokat - amit sosem fogunk tudni meghálálni Nektek!.
KÖSZÖNJÜK!!!!!!!!!!!

A Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület 75 kutyusa és elnöke nevében
Horváth Barbara"

December 19.

ADVENTI VACSORA


December 09.

KEREKASZTAL

Közös vita és beszélgetés a "Pedigree dogs exposed"
Fajtatiszta kutyák célkeresztben című BBC dokumentumfilm kapcsán.

A beszélgetést vezette: Dr Maróti-Agóts Ákos genetikus, állatorvos

A BBC filmje 2008 októberében, mely a fajtatiszta kutyákat állítja célkeresztbe, nem sokkal a képernyőn történt bemutatás után az internetre is felkerült.

A dokumentumfilm azzal a céllal készült, hogy felborzolja a kedélyeket, és szemléltesse, hogy azonnali lépésekre van szükség, mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.

A bevezetőből megtudhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben ijesztően megnőtt a genetikai eredetű – ötszáznál is több ismert – betegségek száma, s a több mint 200 kutyafajta csaknem mindegyike többé-kevésbé érintett. Az örökletes betegségben szenvedő kutyák tulajdonosai hetente 10 millió fontot költenek gyógyszerekre és állatorvosi kezelésekre.

E növekedésért nem kis mértékben felelős a beltenyésztés illetve a rokontenyésztés, amelyek segítségével a tenyésztők a meghatározó küllemi jegyek rögzítésére törekednek.

A kutyakiállításokon csak a küllem számít, az adott fajta eredeti feladata, amire kitenyésztették, semmilyen szerepet nem játszik. A tendencia már a XIX. század második felében elkezdődött, amikor a kutyatenyésztés és kiállítás sporttá vált.
A fajták külleme a divatnak megfelelően megváltozott: például a tacskók és bassettek lába lényegesen rövidebbé vált, a bullterrierek fejformája teljesen más, a mopszok, bulldogok,
pekingik arcorri része sokkal rövidebb.
A német juhászok testfelépítése olyannyira átformálódott, hogy napjaink show győzteseinek hátulsó végtagjai teljesen alkalmatlanok szabályos mozgásra, vagy nagyobb terhelést jelentő munkavégzésre. "Félig kutya, félig béka" - ahogy a narrátor mondja, miközben egy állatorvos kommentálja a Crufts fajtagyőztesének anatómiáját és mozgását.
A bíró (Terry Hannan) szerint azonban az általa választott kutya mindenben megfelel a standardnak.
A fajtatiszta kutyák tenyésztését és regisztrációját a Kennel Club fogja össze, és a kutyáknak küllemileg az általa kibocsátott standard előírásainak kell megfelelnie. A tenyésztők a kívánt tulajdonságok rögzítése érdekében nagyon gyakran nyúlnak a beltenyésztéshez illetve a rokontenyésztéshez, miközben tudják, hogy ez milyen problémákat okoz.

A Kennel Club elnöke, Ronnie Irving elmondta, hogy minden további nélkül regisztrálják az anya-fia, apa-lánya illetve a testvérek párosításából származó kölyköket, ha a szülők megfelelnek a tenyésztési előírásoknak.

A riporter kérdése: „Önnek van családja?......Van lánya is?.......El tudja képzelni, hogy gyerekeik szülessenek?......Önnek ez természetes?......”

A kérdés frappáns, telitalálat és mindent átölel: "Ezeket Ön természetesnek tartja?"

Megdöbbentő, hogy 2008-ban egyáltalán fel kellett tenni ezt a kérdést, ugyanakkor mindent elmond arról az emberről, az ő hozzáállásáról az állatokhoz, hiszen ezt ő a tenyésztésében elméletben és gyakorlatban is megvalósítja.


Ez a szemlélet Magyarországon is megjelent már több éve, a fájdalmas és szerencsétlen megvalósulása a menhelyeken is megmutatkozik, hiszen az ott lévő kutyák közel negyede már fajtatiszta.

Sajnálatos, hogy ez azoknak az áldozatos, lelkiismeretes tenyésztőknek a munkájára is rossz fényt vet, akik valóban a fajta küllemét és jegyeit rögzítve és megtartva, de az egészségre is kiemelt figyelmet fordítva a legjobb egyedeket hozzák létre.

Erről a témáról Dr. James Kirkwood, az Állatjóléti Tanács elnöke tanulmányt is írt, amelyben felhívta a figyelmet a létező és lehetséges problémákra. A tanulmányról Ronnie Irving azt mondta, hogy az "inkább érzelmi, mint tudományos alapon íródott".
Noha léteznek a genetikai eredetű betegségek szűrésére egészségügyi tesztek (a KC 2003-ban kiadta az Egyesült Királyságban végezhető tesztek teljes listáját), a klubok jelentős részében ezek elvégzése nem kötelező a tenyésztésbe vétel előtt.

Pozitív kivételként említették az Ír és a Vörös-fehér ír szetter klubokat, ahol a fajtát érintő genetikai eredetű betegségek szűrésére szolgáló tesztek mindegyikét kötelezővé tették.

A különböző fajták más-más örökletes betegségektől szenvednek. A film elsősorban a Cavalier King Charles spánielek súlyos idegrendszeri megbetegedésével foglalkozik, amely fizikai megnyilvánulása a legkisebb érintésre is bekövetkező igen erős, kibírhatatlan fájdalom a nyakon, a fejen és a vállakon. A betegség kialakulásáért felelős gén
a fajta 1/3 részében jelen van, az elváltozás az agy tomográfiás vizsgálatával jól látható.
A beteg kutyákon némely esetben agyműtét segíthet.

Carol Fowler 4 éves kutyáját vesztette el a betegség miatt, és másik (más kennelből vásárolt) kutyája is hordozza a hibás gént. Tudomása van olyan kutyáról (Cavalier), akinek tomográfiai vizsgálata egyértelműen megmutatja – bár sokszoros kiállítási győztes –, hogy a betegség hordozója, s mégis 34 alom született már tőle!
Ő az, aki a tenyésztőkhöz, klubokhoz, a Kennel Clubhoz, állatvédő szervezetekhez és magához a kormányhoz fordulva változást kezdeményezett és elindította a figyelemfelkeltő kampányát. Azóta elérte, hogy szemléletével egyre többen azonosulnak, nagyon sok követője és támogatója van. Szakemberek segítségével megoldódni látszik az egészséges tenyésztési terv megvalósítása.

Más, nagyon népszerű fajták jellemző betegségei:
Labrador retriever: szembetegségek
Golden retriever: rák
Westie: allergia
Boxer: rák, epilepszia (20-szor gyakoribb, mint más fajtákban)
Rhodéziai ridgeback: a szőrcsík a hátán standard előírás, viszont bizonyított, hogy egy genetikai eredetű bőrbetegség kizárólag a csíkkal rendelkező kutyákban fordul elő.
Ennek ellenére a csík nélküli, egyébként teljesen egészséges kölyköket a tenyésztők kiselejtezik, hiszen nem felelnek meg a standardnak (az összes született kölyök kb. 10%-a).
"Egy szép kutya ridge nélkül nem ridgeback" mondja a tenyésztő, aki szerint genetikai hiba miatt születnek csík nélküli kölykök.
Pekingi palotakutya: a 2003-as Crufts BIS győztesét, Danny-t még győzelme évében meg kellett műteni, mert extrém rövid orra miatt alig kapott levegőt. Danny-től 80 alom született!

Szakemberek, akik megszólaltak:
Dr. Clare Rushbridge neurológus állatorvos, Dr Simon Swift kardiológus, Dr Steve Jones genetikus professzor, University College, London, Mark Evans az RSPCA (Angol Királyi Állatvédő Szervezet) vezetője, Dr. Graham Oliver ortopéd sebész, Dr James Serpell etológus professzor, Pennsylvania University.

Valamennyien egyetértettek abban, hogy új irányt kell találni a tenyésztésnek, mert később már lehetetlen lesz bármit is tenni. Vissza kell szorítani a beltenyésztést, és a Svéd Kennel Klubhoz hasonlóan meg kell tiltani a szoros rokontenyésztést
(anya-fia, apa-lánya és testvérpárosításokat), mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.


A BBC filmjének valóban sikerült felborzolni a kedélyeket, és elérnie a kívánt hatást, hiszen megtekintése után Baráti Társaságunk percekig döbbenten és némán ült, mert "A Kutya" című folyóiratban 1969 szeptemberében "A tenyésztés módjai" címmel Bagyó Jánosné – ismert airedale terrier tenyésztő – tollából a következő sorok láttak napvilágot.

"....Egyesületünk tilalom alá veszi bizonyos rokontenyésztésből származó utódok törzskönyvezését. Nem törzskönyvezhető eszerint az olyan alom, melyben testvérek, valamint szülők kölykeikkel párosodtak. Erre a rendelkezésre szükség volt, mert a szukatulajdonosok egy része kényelemből, takarékosságból, vagy tévnézetek következtében ezt megtették. Főleg nem elsőrendű kutyáikkal, s minthogy az így párosított kutyák a szülők tulajdonságait hatványozva hozzák, romlott a kutyaállomány nívója."

"....A 'tenyésztő' elnevezés is tisztázandó. Nem mindenki tenyésztő, akinek szukája van, s azt befedezteti. Tenyésztő a sporttenyésztő, akinek célja van. Célnak nem nevezem, ha valaki anyagi célból pároztat. Az sem cél, hogy kölykeztesse valaki a kutyáját, mert ez a természet rendje, hát 'hadd legyen neki kicsije'. Ez mind csak kutyaszaporítás.
A sporttenyésztő célja a fajta nemesítése, javítása."


Hogy hová és merre vezetett a beltenyésztés, a rokontenyésztés, az a film zárószavaként hangzik el: azonnali lépésekre van szükség, mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.


December 06.

HÍV A TERMÉSZET
MIKULÁS TÚRA


November 22.

HÍV A TERMÉSZET
KIRÁNDULÁS AZ ŐSZI ERDŐBEN

Az idei első túránk célja a Pilis hegységben található Kevélynyereg elérése volt. Egy régi turistaház állt itt egykoron, de a tűzvész óta senki nem építette újjá, így most már csak a nyomai láthatók. Az út közepén található kilátó-teraszról a ködös idő miatt csak elképzeltük a gyönyörű tájat. A 13 km-es kirándulás útvonalán sáros szakaszok is voltak, de ez nem zavarta sem kedvenceinket, sem edzett gazdáikat. Útközben megnéztük Szász Elek emlékművét, mely érdekesen egy helyi sziklára erősített emléklap volt, mellé pedig egy kopjafát is telepítettek barátai. A kicsit barátságtalan idő miatt kevés kalandvágyó turistával találkoztunk, így a kutyák legnagyobb örömére zavartalanul sétáltunk az erdőben. Éles szemű társaink közül néhánynak feltűntek a fák között megbúvó őzlábgombák. Egyik barátunk gombaszakértő, így boldogan szedtük az általa ehetőnek minősített termést.
Szép gyűjteménnyel tértünk haza.







Harkály tintagomba
Késői laskagomba

Őzlábgombák


November 15.

ÁLLATVÉDELEM

Ha nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat, akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.).

Október 04.

ÁLLATOK VILÁGNAPJA!


Ebből az alkalomból adománnyal leptük meg a LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET lakóit. Ezt követően köszönő e-mailt kaptunk az Egyesület vezetőjétől.

" Kedves Szetter Baráti Társaság!

Ismét köszönetét fejezi ki a Lelenc Kutyamentő Egyesület, a Szetter Baráti Társaság hatékony és gyors segítségnyújtásáért. Egy hét éves ír szetter lány került a gondozásunkba, akinek gazdija tragikus hirtelenséggel elhunyt. PatiBaba - ahogy gazdija hívta- egy Picur nevű keverék kutyussal élte békés életét... Természetesen mindkét kutyát gondozásunkba vettük, hiszen még őket is elválasztani egymástól, kegyetlenség lett volna. A Szetter Baráti Társaságnak sem volt kérdés, hogy mindkét kutyán segíteni kell - egyetértettünk abban, hogy Picur ugyan nem szetter, de kutya, akinek gondoskodásra van szüksége. Ezúton is köszönjük, hogy támogatásotokkal immár nem árva a két kutyus.

Tenner Anna
Lelenc KMEA"





Július 29.

MOZOGNI JÓ!
Várunk kedvenceddel együtt a LUPPA-SZIGETRE
augusztus-szeptember-október hónapban egy kis vidám sportolásra.
Szép környezetben fáraszthatjuk ki magunkat és kutyáinkat.
Érdeklődni az info-vonalainkon!





Július 29.

GRILL PARTY
Június 13-án tartottuk idei összejövetelünket.



Június 25.

FELHÍVÁS


Állandó előadónk és szakmai tanácsadónk, Dr. Maróti-Agóts Ákos
állatorvos-genetikus tájékoztatóját tesszük közzé.

INGYENES CLAD SZŰRÉSI LEHETŐSÉG ÍR SZETTEREK RÉSZÉRE!


"A CLAD vizsgálat belövésénél tartunk, tehát ez ingyenes, sőt hálásak vagyunk a mintákért. De fontos mindenkinek tudnia, hogy nem biztos, hogy 100%-ra összejön és határidőnk sincsen, viszont ha simán megy és megbízható, ingyen kapnak egy szakértői véleményt
az eredményről. Ha van olyan kutya amelyiken korábban elvégezték ezt a vizsgálatot,
az még jobb mert ellenőrizhetjük magunkat.

A beküldés nagyon egyszerű:
tiszta fültisztító pálcikával, a vattához nem hozzáérve, evés előtt a kutya pofájához belülről hozzányomva a tampont 3x, 4x erősen hozzányomva megforgatva megdörzsölni, mindkét végével meg kellene csinálni, hogy legyen tartalékunk. Utána száraz helyen megszárítani, mert ha nedves berohadhat, és a DNS eltűnik. (feltenni egy polc sarkára egy napra).
Aztán papírzsepibe belerakni (a hajtogatás közé csúsztatni), és bele egy borítékba.
Egy boríték egy minta és fontos a pontos azonosítás: tulajdonos neve, címe, e-mail címe
+ a kutya neve, törzskönyvi száma, apja neve, anyja neve ráírva a borítékra.
Ha szükséges ezt belerakni egy másik borítékba és postázni.

A vizsgálat szigorúan anonim, (azaz csak a tulajdonosnak küldünk e-mailben, vagy kérésre postán eredményt) kennelnév, tulajdonosnév nem kerül nyilvánosságra.
A cél, hogy felmérjük a hazai állomány CLAD terheltségét.
Köszönettel, Maróti-Agóts Ákos"

AHOVÁ A MINTÁT KÜLDENI KELL (ha lehet jó volna a borítékra ráírni)
:
CLAD CÍM -
Dr. Maróti-Agóts Ákos, SzIE-ÁOTK Állattenyésztési és Genetikai Osztály,
1078, BUDAPEST István u. 2.



Június 04.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Március végén a Szetter Baráti Társaság ajándékokat gyűjtött össze.
Az adományokat a Lelenc Kutyamentő Egyesület nevében az elnök Tenner Anna vette át. Ennek megérkezését követően köszönő emailt kaptunk.

" Kedves Szetter Baráti Társaság!

ezúton szeretném megköszönni, hogy újra támogatásotokban részesülhettek a kutyáink. Szuper minőségű és kutyák által imádott falatokat, étkeket, fekvőhelyet kaphattunk, valamint támogatást a gondozásunkban február óta
gazdira váró Gyömbér kutya költségeihez.
Gyömbér kutyát utcán találtuk, jólnevelt, végtelen kedves, jó természetű kutya.
Más kutyákkal nem minden feltétel nélkül jön ki, ezért második kutyának csak türelmes összeszoktatás után javasoljuk. Gyömbér vidám, cserfes kutyus, aki szeret mozogni, játszani, bohóckodni, ám szimpla kerti tartásra alkalmatlan, hiszen imádja az embert, mindig az ember közelében szeret lenni, bújni hozzá és lesni minden mozdulatát. Még egyszer köszönöm a rengeteg támogatást, és megint írom: Nélkületek nem tudtunk volna ennyi árva szetteren segíteni,
ez csak azért történhetett, mert TI mindig mögöttünk álltok, számíthatunk Rátok.

Üdvözlettel,
Tenner Anna.
Lelenc KME"
Gyömbér Gyömbér


Május 03.

KÜLÖNLEGES BEMUTATÓ
A SZÜLETÉSNAPI UNIÓS MŰSORBAN



A Szetter Baráti Társaság meghívást kapott Magyarország 5 éves Uniós csatlakozásának MTV/1 ünnepi megemlékező műsorába.


Eredeti ötletként a tagállamokat az adott ország egy-egy legjellemzőbb kutyafajtája képviselte. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy mi mutathattuk be az ír, a vörös-fehér ír
és a gordon szettert. Hangulatot hogy egy kicsit idevarázsoljuk,
az ott készült kedves felvételekből ízelítőt adunk.

Április 25.

ÁLLATVÉDELEM


KUTYAPARÁDÉ A VÁROSLIGETBEN!

Sok szeretettel vár minden érdeklődőt, gazdijelöltet, korábbi örökbefogadott kutyáit és gazdájukat a Lelenc Kutyamentő Egyesület.

Időpont:
2009. május 1. péntek, 11 órától sötétedésig

Helyszín:

Budapest XIV. Olof Palme sétány 3.

Információ:
30/5000-209 vagy info@lelenc.hu

A színes programok között mindenki megtalálhatja a kedvére valót, a tanácsadástól a bemutatókig, de a nap legfontosabb célja természetesen az ÖRÖKBEFOGADÁS,
ahol minél több kutyus megtalálja leendő  gazdiját.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!


Április 17.


BÚCSÚZUNK

A Szetter Baráti Társaság nevében április 16-án Rádler Andrea köszönt el MICU bácsitól.

Szívünkben mindig ilyen vidámnak, kedvesnek, nagy műveltségűnek
őrizzük meg, amilyennek utolsó együttlétünkkor láttuk.


Április 10.

ÁLLATVÉDELEM

I. NOÉ KUTYÁS TALÁLKOZÓ és ÖRÖKBEFOGADÓ NAP

Időpont:
ÁPRILIS 18. (szombat) 10-15 óráig

Helyszín:
NOÉ ÁLLATOTTHON ALAPÍTVÁNY
Cím: XVIII. ker. CSORDAKÚT U.

PROGRAMOK:
ÖRÖKBEFOGADÁS, KEDVEZMÉNYES CHIPEZÉS,
GYEREK PROGRAMOK, KUTYABEMUTATÓ,
TANÁCSADÁS - ORVOSI, KUTYATARTÁSI, PROBLÉMÁS KUTYÁKRÓL


Április 10.

JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!


Húsvét előtt a Szetter Baráti Társaság ajándékokat gyűjtött össze. Az adományainkat a Minimenhely képviseletében Jaczkovszky Zsuzsa vette át. Ezzel a gesztussal
megpróbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára.
Az adomány megérkezését követően köszönő emailt kaptunk.

"Kedves Szetter Baráti Társaság!
Szeretnénk köszönetet mondani kutyusaink és mindannyiunk nevében, hogy ismételten segítő kezeteket nyújtottátok
a  Noé Állatotthon Alapítvány Minimenhely részlegének kutyusai kullancs elleni védelméhez, tápadományához. Mivel csak adományokból tartjuk fent magunkat, ezért nagy szükségünk van rátok és minden hasonló jóérzésű támogatóra.
Külön köszönjük azt a kiemelt figyelmet amiben SZEPLŐT és MAYÁT részesítettétek.
Szeplő   Szeplő
Szeplő egy ír szetter keverék szuka, akit a hajdúszoboszlói gyepmesteri telepről mentettünk, ahol altatás várt rá. Mint tudjátok, szerencsére ő közben
már szerető gazdára is talált.
A 15 éves ír szetter, MAYA történetét is jól ismeritek, őt egy első emeleti ablakon dobták ki. MAYA rögtön birtokba vette a tőletek kapott csodálatos új ágyat, amit azóta is folyamatosan használ, imád. Átadtuk az ideiglenes gazdiknak a küldött száraztápokat is. Maya nagyon megszerette őket, hiszen valószínűleg életében azóta aludhatott nyugodtan, amióta ott lakik.
Maya az új ágyon
Maya
Maya
MÉG EGYSZER KÖSZÖNJÜK, HOGY TÁMOGATTOK MINKET!

Március 21.

CÉL: JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB LENNI!


Ringdresszúra avagy a viselkedés tudománya.
A Szetter Baráti Társaság csapatából néhányan elhatározták, hogy kedvenceik ringben való viselkedését még több gyakorlással tökéletesítsék. Az edzéseket egy évben két alkalommal tervezzük, ahol jószándékú kritikával segítünk egymásnak.

Az év elejei foglalkozást márciusban tartottuk, ahol jó hangulatban próbáltuk
bevezetni az új tanítványokat a helyes viselkedés rejtelmeibe.


Március 21.

HÍV A TERMÉSZET
FARSANG TÚRA



Február 15.

TENYÉSZVIZSGA, FIELD TRIAL

2009. ÁPRILIS 25-26.- ÁN CECÉN
A MEOE POINTER KLUB TENYÉSZVIZSGÁT ÉS FIELD TRIAL VERSENYT TART,
MELYRE MINDEN SZETTERES GAZDIT ÉS ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRNAK.

A tenyészvizsga szombaton lesz, a Field Trial verseny mindkét nap.
Jelentkezni illetve a versenyre nevezni Verebély Fanninál lehet,
e-mail címen
Verebely.Fanni@aam.hu, vagy a 06-206468-3689 telefonszámon.


Információ: Gyárfás Marianne
Tel. : 06-30-418-4275E-mail: saregresipoi@invitel.hu
A Pointer Klub honlapja
Február 15..

KEREKASZTAL



Február közepén meghívást kaptunk a ZOONE cég által forgalmazott áruk bemutatójára. Rendkívül széles választék fogadott minket a száraz eledelektől a kozmetikumokig.
Háromféle angol minőségi tápot hoztak be, amelyek közül az ARKWRIGHTS
már 1873 óta gondoskodik kedvenceink jólétéről. Vittünk haza kóstolót, ami rögtön
elnyerte a kutyáink tetszését. A hallottak és a látottak,
valamint a tapasztalatok alapján szívből ajánljuk a kitűnő termékeket.

Arkwrights Complete Dog Food - teljesértékű száraztáp munkakutyák részére Gilpa Slimline - Könnyen emészthető eledel hallal, rízzsel és zöldségekkel kifejezetten kövér, túlésúlyos kutyák részére Gilpa Kennel - Teljesértékű szárazeledel kifejezetten munkakutyák számára, mely Új-zélandi zöldkagyló-kivoat hozzádásával készül. Dr. John - Csirkehúsban gazdag, teljesértékű szárazeledel sport-, és munkakutyák számára, mely Új-zélandi zöldkagyló-kivoat hozzádásával készül.



Február 15..

HÍV A TERMÉSZET
MACI TÚRA, AVAGY MEGLESTÜK A MEDVÉT


Január 30.

ÁLLATVÉDELEM

A hírhedt gárdonyi ügyben január 21-én ítélet született, amely azonban még nem jogerős, miután a vádlott fellebbezett. Végleges döntés nyárra várható.


Előzmény: 2006. November 17.

 


Január 30.

ÁLLATVÉDELEM

Ha nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat, akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.).

Január 30.

ÁLLATVÉDELEM

Jól kezdődött az idei évünk, hiszen két nehéz körülmények között sínylődő vidéki kutyust,
LADYT és ZIZIT gazdihoz segítettünk.


2006-ban2007-ben2008-ban2009-ban2010-ben 2011-ben