
JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓNK!
Adventi adománycsomagunkat szeretettel fogadták a Lelenc Kutyamentő Egyesületnél. Ezzel a gesztussal próbáltuk az ünnepet szebbé tenni a gazdátlan állatok számára.
A következő köszönő e-mail érkezett:
"Kedves Szetter Baráti Társaság!
Köszönöm a Lelenc Kutyamentő Egyesület kutyusainak nevében, hogy karácsonykor sem feledkeztetek meg rólunk.
BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN:
Tenner Anna elnök - Lelenc Kutyamentő Egyesület" |
 |

HÍV A TERMÉSZET
MIKULÁS TÚRA
|
 |

Megjelent a Nemzetközi Kutya Magazin decemberi száma!

A cikk érdekessége, hogy a Szetter Baráti Társaság az összeállítója és közreműködője a négy szetter fajtát bemutató sorozatnak.
A negyedik rész főszereplője
a Vörös-fehér ír szetter.
A publikációban arra törekedtünk, hogy a megszokottól eltérő, újszerű, minden részletre kiterjedő módon mutassuk be e csodálatos fajtát.
|
 |

ÁLLATVÉDELEM
Ha
nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem
észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat,
akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit
eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.). |
 |

ÁLLATVÉDELEM
A LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET VEZETŐJE, TENNER ANNA MEGKERESETT MINKET, HOGY SEGÍTSÉGET KÉRJEN A KOLONTÁRI ÉS A DEVECSERI ÁLLATOK KEZELÉSÉHEZ ÉS ELLÁTÁSÁHOZ.
" Kedves Szetter Baráti Társaság!
2010. október 12-én, hétfőn délben átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának a gátja, és elöntötte Kolontárt és Devecsert. A két település nagy része elpusztult, az érintett lakosság egy része súlyos sérüléssel kórházban van, az otthon maradtaknak meg nem maradt semmije. Ebben a helyzetben az állataikért nem tudtak semmit tenni, tehetetlenül nézik az elpusztult, vagy súlyosan sérült állatokat.
Pár helyi önkéntes kezdte el lemosni az életben maradt állatokról a maró iszapot, míg végre beengedtek a területre állatvédő szervezeteket is. Felszereltségtől függően a csapatok lemosták, és ellátták az állatokat, majd amelyiknek nem megoldott az ellátása, elhelyezése, vagy kórházi kezelést igényelt, ideiglenesen elhelyezték. Civilek, szervezetek sakkoznak a nem létező szabad helyekkel, hogy minden állat biztonságba kerüljön, akit egyáltalán megtalálnak a házakat, mezőt járva.
A kutyák között van, akinek az eredeti gazdáját keressük, van, akit visszavár a családja,
ha a helyzetük rendeződött, és vannak, akikről sírva lemondtak a gazdik,
mert belátható időn belül nem tudnak róluk gondoskodni, azt sem tudják ők maguk hol és hogyan
fognak élni, megélni.
Várjuk azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek a jelentkezését, akik ideiglenesen el tudnak helyezni kutyákat, macskákat, és amit még találnak a csapatok.
A mentés szervezésére, követésére létrehoztunk egy topicot
(reméljük hamarosan egyszerű regisztrációval is írható lesz, aki nem tud írni, az küldje az üzenetét a lelenc@lelenc.hu email címre, és feltesszük a fórumra), ahol várjuk a felajánlásokat, felkerülnek a segítségre váró állatok, a mentésben résztvevő szervezetek elérhetőségei, számlaszáma, a bevállalt állatok száma, fényképeik, állapotukról leírás.
A Lelenc KME 5 kutyát ápolt kórházban, közölük egy kutyus meghalt.
A devecseri kutyáinkról a
folyamatosan tájékoztatást adunk. Ketten az eredeti gazdájukat keresik, kettőről lemondtak, ők új gazdit keresnek. A TordasZoo Alapítvány 7 kutyusnak adott átmeneti otthont, ők "közös" kutyáink.
Kezelésükhöz, később az ellátásukhoz a
Lelenc Kutyamentő Egyesület 10300002-20228260-00003285 számlájára utalt adománnyal tudnak hozzájárulni. Ideiglenes befogadók jelentkezését az info@lelenc.hu email címen, vagy a 0630-5000-209 számon várjuk.
Köszönjük, ha segít ebben a szörnyű helyzetben!
Tenner Anna elnök,
Lelenc Kutyamentő Egyesület" .
|
 |

Megjelent a Nemzetközi Kutya Magazin októberi száma!

A cikk érdekessége, hogy a Szetter Baráti Társaság az összeállítója és közreműködője a négy szetter fajtát bemutató sorozatnak.
A harmadik rész főszereplője az Angol szetter.
A publikációban arra törekedtünk, hogy a megszokottól eltérő, újszerű, minden részletre kiterjedő módon mutassuk be e csodálatos fajtát.
|
 |

ÁLLATVÉDELEM
ÁLLATOK VILÁGNAPJA
Ebből az alkalomból adománnyal leptük meg a LELENC KUTYAMENTŐ EGYESÜLET lakóit.
Ezt követően köszönő e-mailt kaptunk az Egyesület vezetőjétől.
" Kedves Szetter Baráti Társaság!
Pár napja az Állatok világnapján még
nagyobb figyelemmel fordultak az emberek az állatok irányába - bár
elmondhatnánk ezt az év minden napjáról.
A Ti segítségetekkel a Lelenc Kutyamentő Egyesület töretlenül
végezhette
a szetterek mentését.
Patrícia ír szetter gazdija elhunyt, s szeretett kutyáiról családja bárhogy is szeretett volna, nem tudott gondoskodni.
Patti két hónapot tölthetett a Lelencnél, a Ti kedves támogatásotoknak köszönhetően tudtuk ételét, oltásait, ivartalanítását fizetni.
Gazdija rendszeresen tudósít: "Patti kiválóan érzi magát,magabiztos pozíciót szerzett a csapatban és az ágyban is :)
Szetterhez méltóan kutat keres és szaglászik, de meglepő aktivitással őrzi a házat és megugat minden behatolni kívánót. Minden testi is lelki problémája gyógyult, nagy szenvedélyét, az evést próbáljuk karbantartani és ellensúlyozni mozgással,úgyhogy szilfid és sportos.:)" .
 |
 |


Indigót nagyon rossz körülmények között, egy pici, sötét, az udvar leghátulján levő kennelben tartotta a tulajdonosa. Indi félt, nem tudta, mi a póráz, a séta, a simogatás.
A Ti segítségetekkel hónapokig Lelenckutyus lehetett, amely idő alatt a sok foglalkozás,
a szeretet teljesen megváltoztatta Indigót.
Az ő gazdija is írt:
"Sokat kirándulunk, jövünk megyünk, az autózás, trolizás már gyerekjáték!
A városi lét nem okoz problémát, a kocsikat, padokat, szobrokat stb. nem pisiljük le, a járda szélénél megállunk, és már nem kapunk oda minden kutyának! Az emberekkel még nem mindig tudja, hogyan kell viselkednie (ez azóta van így, amióta foglalkozom Vele), és az utóbbi napokban ez többször is meredek helyzeteket szült. Helyre kellett tennem, hogy ki is a falkavezér és most meg kell dolgoznia azért, hogy a falka tagja legyen, de nagyon igyekszik! Azt hiszem, mindketten sokat tanulunk egymástól...
Hétvégén a suliban nagyon ügyes volt, nem hiába, minden séta alkalmával iskolázunk egy kicsit. A parkban a gyerekek játszótere mellett van egy a kutyák számára is :)
Ma megkezdődtek a dolgos hétköznapok, ennyit egyben még nem volt egyedül Indi, de úgy tűnik meg sem kottyant neki!
Miközben ezt írtam, Indi bealudt mellettem, futott és ugatott :)
Üdvözlünk mindenkit"


Silky, aki az Illatos útra került be, kritikus állapotban. Magas láza volt, ki volt száradva, életveszélyben volt. Segítségetekkel gyorsan ki tudtuk őt hozni és kórházi kezelését megkezdeni. Pár nap elteltével Silky jobban lett, és az apatikus, félős kutyus kedves,
vidám kutyává változott.



Sarolta nénit, az idős angol szettert 2010. aug. 29-én, a gyáli erdő szélén találtuk,
súlyos betegen, kiszáradva, tele kullanccsal, már besárgultan, soványan.

A gondos orvosi ellátásnak köszönhetően állapota lassan, de biztosan javul.
A lassan két hetes kórházi tartózkodása, gyógykezelése eddig mintegy 40 ezer forintba került.
Kérjük, akinek módjában áll, bármilyen csekély összeggel, támogassa
Sarolta néni gyógyítását.

Gondozásunkba került egy középkorú ír szetter kan. Még 2009 novemberében találták őt, akkor hiába kértük, hogy adják gondozásunkba, nem tették. Pár hét elteltével találtak számára befogadót, aki május környékén visszaadta. Megint nem kerülhetett a gondozásunkba, nem tudjuk, hol kallódott a nyáron, csak most gondoskodhatunk róla.
Megviselte a hányódás, kicsit lelki betegnek tűnik.
Egy éve már, hogy gondozásunkban van még Ally/Fruska ír szetter,
aki idős kutyáknak való
speciális tápot kap és különös gondot kell fordítanunk veséje,
mája jó
működésének fenntartására is.
Nagyon-nagyon hálásak vagyunk, hogy a Lelenc Kutyamentő Egyesület mögé álltatok, hogy mindig számíthatunk támogatásotokra és ennek köszönhetően egyetlen bajba jutott szetter sem marad árván.
Tenner Anna "
|
 |
ÁLLATVÉDELEM
|
 |
A SZETTER BARÁTI TÁRSASÁG CSAPATÁNAK
SZÉP SIKERE BÁCSKA TOPOLYÁN!
2010. szeptember 19-én rendezett CACIB kiállításról a kitüntető
BEST IN SHOW címmel tértünk haza.
ISHCH, MULTI CH CORMALLEN MOONLIGHT SILVER "RUFUSZ"
CAC, CACIB, BOB,
BOG, BIS

Bíró: Dr. Mahmud Al-Dagestani (Szerbia)
A SZETTER BARÁTI TÁRSASÁG CSAPATA NEVÉBEN MINDEN MÁR VERSENYZŐ ÉS LEENDŐ GAZDINAK HASONLÓ IMPOZÁNS GYŐZELMET KÍVÁNUNK!
A VERSENYEN IGAZI CSAPATSZELLEMBEN SZORÍTOTTUNK EGYMÁSNAK,
A SIKEREK MELLETT A KÖZÖS ÉLMÉNYEK IS EMLÉKEZETESSÉ TETTÉK
SZÁMUNKRA
EZT A NAPOT.
|
 |

ÁLLATVÉDELEM!
A Lelenc KME elnöke, Tenner Anna megkeresett minket, hogy segítsünk
egy angol és egy ír szetternek meleg otthonra találni.
" Kedves Szetter Baráti Társaság!
A Lelenc KME gondozásában két szetter is várja családját.
Sarolta nénit, az idős angol szettert 2010. aug. 29-én, a gyáli erdő szélén találtuk,
súlyos betegen, kiszáradva, tele kullanccsal, már besárgultan, soványan.

A gondos orvosi ellátásnak köszönhetően állapota lassan, de biztosan javul.
A lassan két hetes kórházi tartózkodása, gyógykezelése eddig mintegy 40 ezer forintba került.
Kérjük, akinek módjában áll, bármilyen csekély összeggel, támogassa
Sarolta néni gyógyítását.

Gondozásunkba került egy középkorú ír szetter kan. Még 2009 novemberében találták őt, akkor hiába kértük, hogy adják gondozásunkba, nem tették. Pár hét elteltével találtak számára befogadót, aki május környékén visszaadta. Megint nem kerülhetett a gondozásunkba, nem tudjuk, hol kallódott a nyáron, csak most gondoskodhatunk róla.
Megviselte a hányódás, kicsit lelki betegnek tűnik.

Nagyon köszönöm
Anna"
Érdeklődni:
Tenner Anna, elnök
Telefon: 06 30 500 0209
Email: anna@nextdoor.hu
"Kérjük, akinek módjában áll, támogassa a Lelenc Kutyamentő Egyesület
gondozásában levő szetterek ellátását,
melyet a 10300002 - 20228260 - 00003285 bankszámlára várunk,
és előre is köszönünk.
Köszönettel:
Tenner Anna elnök
Lelenc Kutyamentő Egyesület" |
 |
Megjelent a Nemzetközi Kutya Magazin augusztusi száma!

A cikk érdekessége, hogy a Szetter Baráti Társaság az összeállítója és közreműködője a négy szetter fajtát bemutató sorozatnak.
A második rész főszereplője az Ír szetter.
A publikációban arra törekedtünk, hogy a megszokottól eltérő, újszerű, minden részletre kiterjedő módon mutassuk be e csodálatos fajtát.
 |
 |
MOZOGNI JÓ!
Várunk kedvenceddel együtt a LUPPA-SZIGETRE
augusztus-szeptember-október hónapban egy kis vidám sportolásra.
Szép környezetben fáraszthatjuk ki magunkat és kutyáinkat.
érdeklődni az info-vonalainkon!


|
 |
Megjelent a Nemzetközi Kutya Magazin júniusi száma!

A cikk érdekessége, hogy a Szetter Baráti Társaság az összeállítója és közreműködője a négy szetter fajtát bemutató sorozatnak.
Az első rész főszereplője a Gordon szetter.
A publikációban arra törekedtünk, hogy a megszokottól eltérő, újszerű, minden részletre kiterjedő módon mutassuk be e csodálatos fajtát.
 |
 |

HÍV A TERMÉSZET
TAVASZKÖSZÖNTŐ TÚRA
Csapatunk nagy örömére márciusban meg tudtuk tartani tavaszköszöntő túránkat.
Eddig, az időjárás viszontagságai miatt, sajnos minden próbálkozásunk sikertelen volt.
Most azonban egy, sokak által várt, igazi hosszú, erőteljes mozgást igénylő "sétát" tehettünk a Pilis "lankáin" a Kevély-nyeregre. Kellőképpen kifáradva a 16 km-es hegymászástól, jókedvűen néztük a táj szépségeit és megmozgatott kedvenceink poroszkálását az erdei úton. Kényelmes pihenőt nyújtott a lovastanya, míg az ottani "lakókkal" ismerkedtek kutyáink. Érdekes volt szemlélni az állatok barátkozását.
Kellemes zsibbadással lábainkban, rengeteg élménnyel tértünk haza.
|
 |
ÁLLATVÉDELEM
Hagyományainkhoz híven idén is részt vettünk Birminghamben az évenként megrendezett nagyszabású kiállításon.
A Crufts katalógusában a Kennel Club tevékenységét bemutató részben
egy cikkre figyeltünk fel.
A BBC 2008-ban dokumentumfilmet készített "Pedigree Dogs Exposed" címmel, amely nagy felháborodást váltott ki szerte a világban. Így a Szetter Baráti Társaság körében is,
akik 2009. december 09-i "Kerekasztal" rendezvényükön tekintették ezt meg.
A dokumentumfilm azzal a céllal készült, hogy felborzolja a kedélyeket, és szemléltesse azt, hogy azonnali lépésekre van szükség, mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.
Örömmel és elismeréssel nyugtáztuk, hogy a film hatására a Kennel Club az utolsó pillanatban konkrét intézkedések sorát indította el, valamint szakmai továbbképzéseket tett kötelezővé a szakemberek számára.
Ezeknek az eredményeit adjuk az alábbiakban közre.
- 2009. januárjában a kiállítási szabályzatot kiegészítették, így most minden korábbinál tisztábban leszögezi, hogy a bírók csak egészséges kutyákat jutalmazhatnak díjakkal, és felruházza őket a joggal, hogy kizárják a versenyből azokat a kutyákat, amelyeknek láthatóan egészségi problémáik vannak. Ezen kívül a Kennel Club tagjaitól és a kiállítások tisztségviselőitől elvárják, hogy jelentsék az állatorvosoknak, ha egy kutyáról feltételezik, hogy nem egészséges, majd, ha az állatorvos jónak látja, a további versenyből kizárhatják.
- Valamennyi kutyafajta standardját felülvizsgálták annak érdekében, hogy minden kutya egészséges, jó idegrendszerű és eredeti feladata ellátására képes legyen. A standard nem tartalmazhat semmit, amit úgy lehetne értelmezni, hogy bármi módon támogatja azokat a jegyeket, amelyek gátolják a kutyát a lélegzésben, a látásban vagy a szabad mozgásában.
- 2009. februárjában bírói konferenciát tartottak annak érdekében, hogy a bírók tisztában legyenek az új standardokkal, amelyeket a Cruftson már használniuk kell. A konferencián világossá tették, hogy egy kutya egészségének kell valamennyi szempont közül a legfontosabbnak lennie.
- A bíróktól elvárják, hogy vegyenek figyelembe minden olyan tulajdonságot vagy túlzást, amiről úgy gondolják, hogy az az egészségre káros lehet. Mindenkor elvárják tőlük, hogy a KC standardjának megfelelően bíráljanak. A Cruftson a bírálatok előtt egy egészségügyi tájékoztató füzetet is kapnak.
- Szemináriumokat szerveznek, amelyek részletesen foglalkoznak az egyes kutyafajták testfelépítésével és az adott fajta eredeti feladatával, különös tekintettel arra, hogy hogyan vehető észre a hibás testfelépítés a kutya mozgásában.
- Emlékeztető szemináriumokat tartanak, ahol lehetőséget adnak a bíróknak, hogy naprakész információkhoz jussanak az általuk bírált fajtákkal kapcsolatban.
A szűrővizsgálatok használata a KC által javasolt tenyésztők társaságának alapkövetelménye, amelynek tagjai valamennyien arra törekednek, hogy a legmagasabb elvárásoknak megfelelően tenyésszenek.
A kölyökkutyát vásárlókat arra biztatják,
hogy ilyen tenyésztőt keressenek, hogy biztosak lehessenek benne, kutyájuknak a legjobb esélyei vannak egy egészséges életre.


Előzmény:
KEREKASZTAL
2009. december 09.

Közös vita és beszélgetés
a
"Pedigree dogs exposed"
Fajtatiszta kutyák célkeresztben
című BBC dokumentumfilm kapcsán.
A beszélgetést vezette: Dr Maróti-Agóts Ákos genetikus, állatorvos
A BBC filmje 2008 októberében, mely a fajtatiszta kutyákat állítja célkeresztbe, nem sokkal a képernyőn történt bemutatás után az internetre is felkerült.
A dokumentumfilm azzal a céllal készült, hogy felborzolja a kedélyeket, és szemléltesse, hogy azonnali lépésekre van szükség, mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.
A bevezetőből megtudhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben ijesztően megnőtt a genetikai eredetű - ötszáznál is több ismert - betegségek száma, s a több mint 200 kutyafajta csaknem mindegyike többé-kevésbé érintett. Az örökletes betegségben szenvedő kutyák tulajdonosai hetente 10 millió fontot költenek gyógyszerekre és állatorvosi kezelésekre.
E növekedésért nem kis mértékben felelős a beltenyésztés illetve a rokontenyésztés, amelyek segítségével a tenyésztők a meghatározó küllemi jegyek rögzítésére törekednek.
A kutyakiállításokon csak a küllem számít, az adott fajta eredeti feladata, amire kitenyésztették, semmilyen szerepet nem játszik. A tendencia már a XIX. század második felében elkezdődött, amikor a kutyatenyésztés és kiállítás sporttá vált.
A fajták külleme a divatnak megfelelően megváltozott: például a tacskók és bassettek lába lényegesen rövidebbé vált, a bullterrierek fejformája teljesen más, a mopszok, bulldogok,
pekingik arcorri része sokkal rövidebb.
A német juhászok testfelépítése olyannyira átformálódott, hogy napjaink show győzteseinek hátulsó végtagjai teljesen alkalmatlanok szabályos mozgásra, vagy nagyobb terhelést jelentő munkavégzésre. "Félig kutya, félig béka" - ahogy a narrátor mondja, miközben egy állatorvos kommentálja a Crufts fajtagyőztesének anatómiáját és mozgását.
A bíró (Terry Hannan) szerint azonban az általa választott kutya mindenben megfelel a standardnak.
A fajtatiszta kutyák tenyésztését és regisztrációját a Kennel Club fogja össze, és a kutyáknak küllemileg az általa kibocsátott standard előírásainak kell megfelelnie. A tenyésztők a kívánt tulajdonságok rögzítése érdekében nagyon gyakran nyúlnak a beltenyésztéshez illetve a rokontenyésztéshez, miközben tudják, hogy ez milyen problémákat okoz.
A Kennel Club elnöke, Ronnie Irving elmondta, hogy minden további nélkül regisztrálják az anya-fia, apa-lánya illetve a testvérek párosításából származó kölyköket, ha a szülők megfelelnek a tenyésztési előírásoknak.
A riporter kérdése: "Önnek van családja?......Van lánya is?.......El tudja képzelni, hogy gyerekeik szülessenek?......Önnek ez természetes?......"
A kérdés frappáns, telitalálat és mindent átölel: "Ezeket Ön természetesnek tartja?"
Megdöbbentő, hogy 2008-ban egyáltalán fel kellett tenni ezt a kérdést, ugyanakkor mindent elmond arról az emberről, az ő hozzáállásáról az állatokhoz, hiszen ezt ő a tenyésztésében elméletben és gyakorlatban is megvalósítja.
Ez a szemlélet Magyarországon is megjelent már több éve, a fájdalmas és szerencsétlen megvalósulása a menhelyeken is megmutatkozik, hiszen az ott lévő kutyák közel negyede már fajtatiszta.
Sajnálatos, hogy ez azoknak az áldozatos, lelkiismeretes tenyésztőknek a munkájára is rossz fényt vet, akik valóban a fajta küllemét és jegyeit rögzítve és megtartva, de az egészségre is kiemelt figyelmet fordítva a legjobb egyedeket hozzák létre.
Erről a témáról Dr. James Kirkwood, az állatjóléti Tanács elnöke tanulmányt is írt, amelyben felhívta a figyelmet a létező és lehetséges problémákra.
A tanulmányról Ronnie Irving azt mondta, hogy az "inkább érzelmi, mint tudományos alapon íródott".
Noha léteznek a genetikai eredetű betegségek szűrésére egészségügyi tesztek (a KC 2003-ban kiadta az Egyesült Királyságban végezhető tesztek teljes listáját), a klubok jelentős részében ezek elvégzése nem kötelező a tenyésztésbe vétel előtt.
Pozitív kivételként említették az Ír és a Vörös-fehér ír szetter klubokat, ahol a fajtát érintő genetikai eredetű betegségek szűrésére szolgáló tesztek mindegyikét kötelezővé tették.
A különböző fajták más-más örökletes betegségektől szenvednek.
A film elsősorban a Cavalier King Charles spánielek súlyos idegrendszeri megbetegedésével foglalkozik, amely fizikai megnyilvánulása a legkisebb érintésre is bekövetkező igen erős, kibírhatatlan fájdalom a nyakon, a fejen és a vállakon. A betegség kialakulásáért felelős gén
a fajta 1/3 részében jelen van, az elváltozás az agy tomográfiás vizsgálatával jól látható.
A beteg kutyákon némely esetben agyműtét segíthet.
Carol Fowler 4 éves kutyáját vesztette el a betegség miatt, és másik (más kennelből vásárolt) kutyája is hordozza a hibás gént. Tudomása van olyan kutyáról (Cavalier), akinek tomográfiai vizsgálata egyértelműen megmutatja - bár sokszoros kiállítási győztes -, hogy a betegség hordozója, s mégis 34 alom született már tőle!
Ő az, aki a tenyésztőkhöz, klubokhoz, a Kennel Clubhoz, állatvédő szervezetekhez és magához a kormányhoz fordulva változást kezdeményezett és elindította a figyelemfelkeltő kampányát. Azóta elérte, hogy szemléletével egyre többen azonosulnak, nagyon sok követője és támogatója van. Szakemberek segítségével megoldódni látszik az egészséges tenyésztési terv megvalósítása.
Más, nagyon népszerű fajták jellemző betegségei:
Labrador retriever: szembetegségek
Golden retriever: rák
Westie: allergia
Boxer:
rák, epilepszia (20-szor gyakoribb, mint más fajtákban)
Rhodéziai ridgeback:
a szőrcsík a hátán standard előírás, viszont bizonyított, hogy egy genetikai eredetű bőrbetegség kizárólag a csíkkal rendelkező kutyákban fordul elő.
Ennek ellenére a csík nélküli, egyébként teljesen egészséges kölyköket a tenyésztők kiselejtezik, hiszen nem felelnek meg a standardnak (az összes született kölyök kb. 10%-a).
"Egy szép kutya ridge nélkül nem ridgeback" mondja a tenyésztő, aki szerint genetikai hiba miatt születnek csík nélküli kölykök.
Pekingi palotakutya:
a 2003-as Crufts BIS győztesét, Danny-t még győzelme évében meg kellett műteni, mert extrém rövid orra miatt alig kapott levegőt. Danny-től 80 alom született!
Szakemberek, akik megszólaltak:
Dr. Clare Rushbridge neurológus állatorvos,
Dr Simon Swift kardiológus,
Dr Steve Jones genetikus professzor, University College, London,
Mark Evans az RSPCA (Angol Királyi állatvédő Szervezet) vezetője,
Dr. Graham Oliver ortopéd sebész,
Dr James Serpell etológus professzor, Pennsylvania University.

Valamennyien egyetértettek abban, hogy új irányt kell találni a tenyésztésnek, mert később már lehetetlen lesz bármit is tenni. Vissza kell szorítani a beltenyésztést, és a Svéd Kennel Klubhoz hasonlóan meg kell tiltani a szoros rokontenyésztést
(anya-fia, apa-lánya és testvérpárosításokat), mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.
A BBC filmjének valóban sikerült felborzolni a kedélyeket, és elérnie a kívánt hatást, hiszen megtekintése után Baráti Társaságunk percekig döbbenten és némán ült, mert "A Kutya" című folyóiratban 1969 szeptemberében "A tenyésztés módjai" címmel Bagyó Jánosné - ismert airedale terrier tenyésztő - tollából a következő sorok láttak napvilágot.

"....Egyesületünk tilalom alá veszi bizonyos rokontenyésztésből származó utódok törzskönyvezését. Nem törzskönyvezhető eszerint az olyan alom, melyben testvérek, valamint szülők kölykeikkel párosodtak. Erre a rendelkezésre szükség volt, mert a szukatulajdonosok egy része kényelemből, takarékosságból, vagy tévnézetek következtében ezt megtették. Főleg nem elsőrendű kutyáikkal, s minthogy az így párosított kutyák a szülők tulajdonságait hatványozva hozzák, romlott a kutyaállomány nívója."
"....A 'tenyésztő' elnevezés is tisztázandó. Nem mindenki tenyésztő, akinek szukája van, s azt befedezteti. Tenyésztő a sporttenyésztő, akinek célja van. Célnak nem nevezem, ha valaki anyagi célból pároztat. Az sem cél, hogy kölykeztesse valaki a kutyáját, mert ez a természet rendje, hát 'hadd legyen neki kicsije'. Ez mind csak kutyaszaporítás.
A sporttenyésztő célja a fajta nemesítése, javítása."
Hogy hová és merre vezetett a beltenyésztés, a rokontenyésztés, az a film zárószavaként hangzik el: azonnali lépésekre van szükség, mert ha most nem teszünk, cselekszünk semmit, az a fajtáknak a végét is jelentheti.

|
 |
CéL: JÓK KÖZÖTT A LEGJOBB LENNI!
Ringdresszúra avagy a viselkedés tudománya.
A Szetter Baráti Társaság csapatából néhányan elhatározták, hogy kedvenceik ringben való viselkedését még több gyakorlással tökéletesítsék.
Az edzéseket egy évben két alkalommal tervezzük, ahol jószándékú kritikával segítünk egymásnak.

Az év elejei foglalkozást márciusban tartottuk, ahol jó hangulatban
próbáltuk
bevezetni az új tanítványokat a helyes viselkedés rejtelmeibe.
|
 |
ÁLLATVÉDELEM

ISMÉT!? BÍRÓSÁG ELŐTT A GÁRDONYI ÁLLATKÍNZÓ!

A Szetter Baráti Társaság több mint két éves küzdelemmel elérte, hogy F.Gy. aranykoszorús mestertenyésztő ellen a Székesfehérvári Városi Ügyészség vádat emelt állatkínzás bűncselekmény elkövetése tárgyában.
Az első tárgyalást 2008. április 16-án tartották Székesfehérváron.
Tanúként az állatvédők, a szomszédok, az ÁNTSZ, valamint csapatunk tagjai jelentek meg. A hallottak alapján további megrendítő történetekre derült fény, amit az általa tenyésztett kutyák ellen elkövetett.

TÍZ RENDBELI VÉTSÉGGEL VÁDOLJÁK!

2009. január 21-én ítélet született, amely azonban még nem jogerős, miután a vádlott fellebbezett.
Végleges döntés nyárra várható.
Az Ügyészség a Bíróságot megismételt első fokú eljárásra kötelezte:
"Az ítélethozatal és az Ügyészség állásfoglalása közben felmerült újabb perdöntő körülmények és bizonyítékok alapján".
2010. március 11-én ismét elölről kezdődött a tárgyalás Székesfehérváron.
Tanúként az állatvédők, a szomszédok, az ÁNTSZ, valamint csapatunk tagjai jelentek meg.
Ítélet várható..............?


|
 |
HÍV A TERMÉSZET
Januári és februári kirándulásaink az időjárás viszontagságai miatt elmaradtak. |
 |
A SZETTER BARÁTI TÁRSASÁG CSAPATÁNAK
SZÉP SIKEREI BELGRÁDBAN!
2010. február 14-én rendezett CACIB kiállításról három FAJTAGYŐZTES és egy
VETERÁN BIS címmel tértünk haza.
HJCH DOMOSZLÓI-VADÁSZ HAPPY DAY AMINA "MAYA" - CAC, CACIB, BOB
Bíró: Miograd Vretenicic (SRB)
(bichon havanese)

Ez a hétvége kiemelkedő eredmények sorozatát hozta számukra.
"Maya" másodszor lett fajtagyőztes külföldön. 13-án az ÁTK klubból a
2009-es "Év tenyésztője",
az "Év fiatal szukája" és az "Év felnőtt kanja"
címeket nyerték el.
MULTI CH CORMALLEN MOONLIGHT SILVER - CAC, CACIB, BOB
Bíró: Dr. Nebojsa Surbatovic (SRB)
(vörös-fehér ír szetter)

MULTI CH, EUCH BRIAN OF MACLEOD -
VETERÁN CAC, BOB,
VETERÁN BIS
Bíró: Dr. Nebojsa Surbatovic (SRB)
(gordon szetter)

BRIAN 10 ÉVESEN ISMÉT BIS LETT, AMIT HATODIK ALKALOMMAL
VITT DIADALRA!
Bíró: Konrad Tijana (SRB)
A SZETTER BARÁTI TÁRSASÁG CSAPATA NEVÉBEN MINDEN MÁR VERSENYZŐ ÉS LEENDŐ GAZDINAK HASONLÓ IMPOZÁNS GYŐZELMET KÍVÁNUNK!
A VERSENYEN IGAZI CSAPATSZELLEMBEN SZORÍTOTTUNK EGYMÁSNAK,
A SIKEREK MELLETT A KÖZÖS ÉLMÉNYEK IS EMLÉKEZETESSÉ TETTÉK SZÁMUNKRA
EZT A NAPOT.
|
 |

ÁLLATVÉDELEM
Ha
nemcsak a saját kedvenced áll a szívedhez közel, hanem
észreveszed a segítségre szoruló idegen cicákat, kutyákat,
akkor kérjük, hogy hozz magaddal a kirándulásainkra
egy-egy konzervet, vagy más olyan felesleges holmit, amit
eltudunk juttatni ezeknek a
nehéz sorsú állatoknak (takaró, tál, táp, stb.). |
 |
HÍREINK
2006-ban 2007-ben 2008-ban 2009-ban 2010-ben 2011-ben
 |