Angol Szetter Történet

Vissza az Angol Szetter Fajtaismertetõre

Tartalom:
1. Az angol szetter fajta eredete, 2. Kik tenyésztették az angol szetterek?
3. Mr. Edward Laverack, 4. Standard 1872-bõl

Az angol szetter eredete a távoli múlt homályába nyúlik vissza és egyáltalán nem könnyû a fajta megjelenésének pontos idopontját meghatározni. Az angol szettert, mint vadászkutyát, már nagyon régóta a vad felkutatására és a vad hangtalan, sajátos testtartással való jelzésére használják. Az I. században már említést tesznek arról, hogy a rómaiak olyan kutyákat használtak a vadászatokon, amelyek hangtalanul, speciális testhelyzetükkel jelezték a vadat. Gratius Faliscus olyan kutyát ír le, amely "a földhöz lapulva, izgalomtól remegõ végtagokkal, kitágult orrlyukakkal" jelezte a vadat. A vadat hangtalanul jelzõ kutyákkal való vadászat merõben eltért a vadászat azon módjától, ahol a kutyák hangos csaholással felverték, vagy falkában hajtották a vadat. (A vadászatnak ez az õsi módja a modern lõfegyverek elterjedése elött volt jellemzõ. Akkoriban a vadásznak a biztos találat érdekében mintegy 20-70 m távolságra kellett megközelíteni a vadat. Ez alatt pedig
a segítõ kutyának mozdulatlanul és fegyelmezetten kellett bevárnia a felé tartó gazdát, a szerk. ) A mai modern angol szetter hosszú évszázadokon keresztül alakult ki a spánielek és egyéb vadászkutya fajták keresztezésébõl és mint vadászkutyát a XIV.század óta említi a szakirodalom. Elsõ ismereteink a spánielekrõl Gaston de Foix gróf munkáiból származnak, aki 1387-ben megírta a "Vadászat könyve" címû mûvét. Dr.Caius az 1570-ben kiadott könyvében említi a szárnyas vad vadászatokon használt kutyákat és ezeket a kutyákat szárazföldi és vizi munka szerint választotta szét. A hálóval történt vadászatokon használt kutyákat nevezte "setting spaniel"-nek és kétszáz évvel késöbb a "setting spaniel" elnevezés még mindíg a hálós vadászatokon volt használatos, míg a "setter" elnevezést általában a puskás vadászatokon alkalmazták.


"Hálós vadászatot" ábrázoló metszett 1799-bõl	Lõfegyveres vadászatot ábrázóló metszett 1799-bõl	Sir Humphrey de Trafford angol szetterei (1897)

Az angol tenyésztõk vezették az általuk végzett párosítások listáját és az így kialakult vérvonalakat, "családokat", ahogy õk nevezték, féltékenyen õrizték. Edward Laverack, aki 1800-ban született, számos tenyészetet járt végig és sok kutyát kipróbált. Végül választása Naworth-Castle és Frathertone "családokra" esett, melyek Carlisle herceg és Lord Wallace tulajdonában voltak. Innen vásárolta tenyészpárját, Pontot és Old Mollt és velük kezdte meg saját "családjának" kialakítását. Az angol szetterek standardjét elõszõr Edward Laverack állította össze és tette közzé 1872-ben a "Szetterek" címû könyvében. (Ezzel az akkor 72 éves tenyésztõ egy a mai napig is meghatározó leírást tett közzé, mely mintegy 130 év múltával sem veszített értékeibõl, a szerk.).
Az angol szettert elõször 1859-ben mutatták be a Newcastle-ben és Birminghamben megrendezett kutyakiállításon. Az angliai Angol Szetter Klub 1890-ben alakult meg és R.R.P.Wearing az 1912-ben megjelent könyvében közli a klub standard-jét. A jelenleg érvényben lévõ standardet az Angol Kennel Klub 1950. január 1. hatállyal fogadta el.

Forrás: V.Foss "The English Setter", J.M.Pillard "Un style, une race - Le Setter Anglais"
Köszönet Mód Évának a fordításért.


Ez a festmény a Birmingham-i kutyakiállításra indulók népes seregét ábrázolja a peronon várakozva. (1893)	- részlet a festménybõl-

Az angol szetter fajta tenyésztése már a kezdetektõl fogva az elõkelõ angol nemesi családok kiváltsága volt. A XVIII. századi Angliában, a nemesek nagy elõszeretettel hódóltak legkedvesebb sportjuknak a hatalmas családi birtokokon megrendezett vadászatoknak. Lenyûgözõ látványt nyújthatott a szetterek sajátos gazelláéhoz hasonló " lebegõ- úszó " mozgása a végtelenül nagy, hatalmas zöld mezõkön és az olykor derékig érõ növényekkel tarkított tájakon. Az angol nemesi birtokok kiváló feltételeket biztosítottak ennek a fajtának a kialakulásához. A szetterek tenyésztésénél elsõ számú célkitûzés a gyorsaság és a kitartás elérése volt. Késöbb már a külsõ megjelenésben is jelentkeztek bizonyos elvárások olyanok, mint a hallatlan elegancia, a hosszú selymes szõrzet, a tökéletes arányrendszer és a barátságos meleg tekintet.


Így nézett ki egy "szetter" 1802-ben	Sh.Ch. Mallwyd Albert (1910)	Sh.Ch. Latest Dance At Bournehouse (1990)

Az angol szetter mai modern megjelenését Edward Laveracknak (1800-1877) köszönheti, aki a 19. században körültekintõ tenyésztõi koncepciójával megalapozta a ma ismert angol szetter típusát, felépítését és alaptermészetét. Laverack nagyon fontosnak tartotta, hogy angol szetterei ne csak kiváló munkateljesítménnyel bírjanak, hanem generációról generációra tökéletesedjen arányrendszerük, testfelépítésük és külsõ megjelenésük. A neves tenyésztõ halála után ezek a tenyésztõi célkitûzések tovább éltek más tenyésztõk fajtanemesítõ munkájának köszönhetõen, akik tenyésztõi munkásságukat "Laverack Setterek"-re alapozták. Az õ általa megfogalmazott angol szetter standard (1872) az anyaországban a mai napig meghatározza a show típusú angol szetterek küllemét és természetét.

Fontos még megemlítenünk R. Purcell Llewellin (1840-1925) nevét, aki más "show típusú" szetter tenyészetekkel ellentétben, a munka típusú angol szetterek tenyésztésével kezdett el foglalkozni. Tenyészetét õ is "Laverack Setterek"-re alapozta, de célkitûzéseinél kizárólag a teljesítõképesség javítása és a minnél jobb vadászösztönök elérése volt a cél. E két neves tenyésztõnek köszönhetõen mindkét vonalon kiváló eredmények születtek A további eredményes tenyésztõi munka érdekében a 19. sz. közepétõl Angliában a kiállítási "show-típusú" angol szetterek és a munkavonalú angol szetterek tenyésztése fokozatosan külön vált.

(Erre a különválásra azért volt szükség mert egy hosszú, selymes szõrû angol szetterrel, aligha volt elképzelhetõ egy eredményes vadászat, mivel a szõrébe beleakadó bogáncsok a kutyát állandóan akadályozták volna a lendületes szabad mozgásban. Ezért a vadászatok alkalmával azok a szetterek tudtak a legkívállóbban teljesíteni, amelyek rövid, tömör és nem selymes szõrzettel rendelkeztek. Másrészrõl a vadászatok során a szõrzet hossza a nád és más növények pusztító hatásának köszönhetõen egészen rövidre csökkenhetett, ezért a szépségkiállítások alkalmával, ahol kizárólag a küllemi adottságokat vették figyelembe, ezek a jól dolgozó szetterek fokozatosan hátrányba kerültek. Mivel a kiállításokon a hosszú szõrt részesítették elõnyben, a vadászatokon pedig természetesen a rövid szõrt a két igény nem tudott találkozni és nem is akart. Az angolok mindkét vonalon tökéletes eredményt akartak elérni és ezért bár nem egyik napról a másikra, de fokozatosan külön vállt a munka szetterek és a kiállítási szetterek tenyésztése és ma már külön törzskönyvvel és saját elbírálással rendelkeznek.)


Mr. Edward Laverack (1800-1877)	Llewellin's Dash II 75%-ban Laverack setter 1879-ben	Mr. R. P. Llevellin Count Beau nevû kutyájával 1880-ban

Edward Laverack 1872-ben kiadott könyvében részletesen bemutatja a szettereket. Tárgyalja az ír, a gordon és a vörös-fehér ír szettereket is. Kedves, közvetlen stilusával észrevétlenül szeretteti meg velünk ezt a vadászkutya fajtát. Rajongása ez iránt a fajta iránt letagadhatatlan.
Hogy kedvet csináljunk ehhez a fantasztikus szetter-irodalomhoz, idézünk pár sort a könyvbõl.

" Edvard Laverack: A Szetter
Megjegyzések a most élõ legkiválóbb fajtákról: tanácsok a tenyésztésrõl, kiképzésrõl, bevadászásról, kutyakiállítások, mezei versenyek, általános tudnivlók, stb.
London, 1872. Longmans, Green, and CO."

"A vadászkutyák közül talán egyik sem olyan általánosan használható, olyan gyönyörû és éleseszû, mint a szetter. Nem állok egyedül ezzel a véleményemmel, mert Daniel a "Vidéki sportok" c. mûvében a következõket írja: "Az orruk hihetetlenül érzékeny, a lábuk fáradhatatlan és . . . a pointerek elé kell helyezni õket." . . .
" A setter egyformán állja a hideget és a meleget, a lábain és a lábujjak között lévõ szõrzet lehetõvé teszi, hogy ugyanúgy vadásszunk vele durva bozótban, mint a spániellel."
"Nagy vita folyt arról az utóbbi években, hogy mai szettereink jobbak-e vajon régebbi elõdeiknél, vagy azonosak velük? Az én határozott véleményem az, hogy nem jobbak. Nincs élõ ember, aki megfelelõbb lenne ennek az állításnak az elbírálására, mint a nevezetes öreg vadász, G. H. Ramsay békebíró Dewent Villa, Tyneside, aki már gyermekkorától vadászott ezzel a fajtával a határvidéki megyék kopár parlagjain és pusztáin Christenbury Craigs-tõl a Keelder kastélyig és Mounsey Know-ig, amelyek kifejezetten a legjobb nyirfajdos helyek Nagy-Britanniában. . . ."

Laverack említést tesz néhány kevésbé ismert kenelrõl:
" . . . Van egy nagyon jó, régi szetter tenyészet, ami azonban jelenleg kevéssé ismert. Ez a fajta a következõk birtokában volt és van még most is: Carlisle grófja / Nawort kastély, Cumberland; Lord Wallace / Featherstone kastély, Cumberland/, és Cowan õrnagy / Blaydon Burn, Northumberland/ õk mind jól ismertek, mint a fajtatiszta kutyák szakértõi . . "

Laverack a saját szettereirõl:
" . . . Minden szükséges tulajdonsággal rendelkeznek, ami az általános használhatósághoz kell, azaz: nagy gyorsasággal, jó orral, bátorsággal, a terület átfésülésének és a vad megtalálásának módszerével és - kivétel nélkül - szívossággal . . . "

Laverack a tenyésztésrõl:
" . . . A legelsõ dolog a tenyésztésben, hogy megfontoljuk, mire szánjuk az állatot. Az én elképzelésem az, hogy bármilyen vadászathoz hasznos - általánosan használható - kutya a kívánalom. A legelsõ dolog - ha lehetséges - a forma tökéletesítése, a gyorsaság, a szívosság és a jó szaglás szempontjából. A következõ, amely szerintem a legfontosabb, vagy legalábbis éppen olyan fontos mint a fizikai forma a veleszületõ hajlam a vadászatra és természetes legyen, hogy állja a vadat; ugyanis ezek nélkül a veleszületett tulajdonságok nélkül, a szõrzet puszta szépsége és a tökéletes külsõ forma a gyakorló vadászok számára másodlagos jelentõségûek . . . "

E. Laverack "A Szetter" címû könyvébõl készülõ válogatásunk már készülõben van.