![](10-pont.GIF)
ÁLLATVÉDELEM
![](10-pont.GIF)
A Lelenc KME elnöke, Tenner Anna megkeresett minket, hogy segítsünk
egy angol és egy ír szetternek meleg otthonra találni.
"Kedves Szetter Baráti Társaság, kérlek Titeket, tegyétek fel ezt a hírt a honlapotokra.
A Lelenc KME gondozásában két szetter is várja családját.
Sarolta nénit, az idős angol szettert 2010. aug. 29-én, a gyáli erdő szélén találtuk, súlyos betegen, kiszáradva, tele kullanccsal, más besárgultan, soványan.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/100830_sarolta/
és a kórházban: http://gallery.site.hu/d/15283386-2/Kep0272.jpg
![](10-pont.GIF)
A gondos orvosi ellátásnak köszönhetően állapota lassan, de biztosan javul.
A lassan két hetes kórházi tartózkodása, gyógykezelése eddig mintegy
40 ezer forintba került.
Kérjük, akinek módjában áll, bármilyen csekély összeggel, támogassa
Sarolta néni gyógyítását.
![](Fajtamentes/Sarolta-neni-es-az-ir-szetter.png) |
Gondozásunkba került egy középkorú ír szetter kan. Még 2009 novemberében találták őt, akkor hiába kértük, hogy adják gondozásunkba, nem tették. Pár hét elteltével találtak számára befogadót, aki május környékén visszaadta. Megint nem kerülhetett a gondozásunkba, nem tudjuk, hol kallódott a nyáron, csak most gondoskodhatunk róla.
Megviselte a hányódás, kicsit lelki betegnek tűnik.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/100906_szetter/
Nagyon köszönöm
Anna"
érdeklődni:
Tenner Anna, elnök
Telefon: 06 30 500 0209
Email: anna@nextdoor.hu
"Kérjük, akinek módjában áll, támogassa a Lelenc Kutyamentő Egyesület
gondozásában levő szetterek ellátását, melyet
a 10300002 - 20228260 - 00003285 bankszámlára várunk,és előre is köszönünk.
Köszönettel:
Tenner Anna elnök
Lelenc Kutyamentő Egyesület" |
![](10-pont.GIF) |
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
Egy szetter keverék lány kutyusnak keresünk gazdit!
"Szeplő" 3-4 év körüli szetter keverék szuka, akit a hajdúszoboszlói
gyepmesteri telepről mentettünk. A kutya befogott volt és a lejárat
után- gazda híján garantáltan altatás várta.
Szeplő barátságos, kooperatív, megfelelnivágyó kutya, alkalmazkodó és
tanulékony eb. Valószínűleg sokminden kimaradt eddig a életéből, de
igyekszik.
Pórázon tud menni, s bár húz, de ha szól hozzá az ember,
odafigyel rá.
Macskákkal barátságos, érdeködő, de megfélelmíthető.
Autóban szépen utazik, lakásban nem rombol, habár félelmetes
éhségérzete miatt hajlamos kukázni. Mindent és bármekkora mennyiséget
megeszik és a tálját morogva védi,
de ezt betudhatjuk a gyerekszoba
hiányának és a soványságának.
Oltva, ivazalanítva keres olyan gazdát, aki beengedi a házba és
társként kezeli Szeplőt.
Szeplőről érdeklődni Irénnél lehet a 06-70-530-46-89 számon vagy
az orokbefogadas@minimenhely.hu címen lehet.
Köszönjük a gyors segítséget, Szeplő gazdira talált!
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
Angol szetter fiúnak gazdit keresünk!
![](10-pont.GIF)
Egy nagyon fiatal, 1 éves angol szetter fiúnak keresünk új, megbízható szerető gazdit.
Jelenleg ideiglenes befogadónál van, aki nagyon szeretné, ha jó helyre kerülne.
Ő írta az alábbi sorokat.
"- .... Mi Egerben 1bűbáj 1éves angol szettert találtunk-sajnos domináns hím
így sürgősen gazdit keres.
Pillanatnyilag nálunk van, de támadja még kennelen keresztül is a kanomat. "Tenyésztő" gazdija lemondott Róla-megkerestük. Okt. 08.- óta kószál a környékünkön,1hete találtuk meg a gazdáit, akik sorsára engedték-mondván nem volt pénzük etetni. Sajna az utcánkban 1hó után megelégelték a lakók a kóborlását, a kerti tavakban való fürdőzését / hát na /, elcsent ételeket, összesarazott teraszokat
és el akarták - a nem éppen kutyabarátok - altatni. -Vétek lenne.
Már épp üldözték, én pedig megmenekítvén átmenetileg befogadtam. Csontsovány volt.
Ma már gyönyörű életvidám fiú.
Jellemzői 1hét után: nem szökős, nem agresszív, imádja a gyerekeket, domináns hím, nincs törzskönyve, kullancs és bolha ellen lekezeltem, hízelgős, igényli az emberi közelséget, nem nyúlt a kerthez + semmit nem rongált, hízelgős, Cézár névre hallgat, pórázon szépen sétál, tanítani kell még, de engedelmes-okos fogékony.
Érdeklődni 30/2574437, illetve ezen az e.mail címen
Frakasné Csikós Cecília "
Köszönjük a gyors segítséget!
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
Ír szetter fiúnak gazdit keresünk!
![](10-pont.GIF)
![](Fajtamentes/Bendeguz-ir-szetter-1.jpg) |
|
![](Fajtamentes/Bendeguz-ir-szetter-2.jpg) |
A képen látható 4 és fél éves ír szetter fiúnak keresünk új, megbízható szerető gazdit.
A gazdik betegsége miatt fontos lenne a gyors segítség.
Bendegúzról az alábbi ismertetőt kaptuk:
"- 4,5 éves, kan ivarú
- hívóneve: BENDEGÚZ -
egészséges, nagyon szépen fejlett állat,
- a szükséges oltásokat rendszeresen kapta, az oltási könyve vezetett
- fajtatiszta szülőktől származik, de törzskönyveztetve nincs a mellén lévő
fehér folt miatt
- nagyon szereti, ha símogatják, fésülik a szőrzetét
- kedveli a gyerekek társaságát is.
- egy szakértő foglalkozott a kiképzésével, nem lett a legképzettebb jószág,
de a legfontosabb
vezényszavak esetén ("ül", "fekszik", "megállj", "idejön"stb.) a gazdára
azért hallgat
- a vihartól, villámlástól, tűzijáték durrogástól nem fél
- családi ház udvarán egy kb. 50-60 nm-es elkerített kennelben élt végig,
lakásban sosem volt.
- pórázon sétáltatva fegyelmezett és szófogadó
- jól jelzi az idegeneket
- nem agresszív, sőt igen barátságos, kedves
- szeret játszani
- a macskákhoz való viszonyát nem ismerjük, mert arrafelé ahol
ő lakik nem
találkozik velük
- szabad területen nem engedtük el, de szerintem ha kirohangálta magát
fegyelmezetten
vissza jönne (de ez csak a megérzésem, mert nem én foglalkozom ilyen módon
vele).
Elérhetőségem: Szabó Elemér 06-70-454-7190, illetve ezen az e.mail címen
Tisztelettel: Szabó Elemér"
![](10-pont.GIF)
Köszönjük a gyors segítséget! |
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
Ír szetter lánynak gazdit keresünk!
Ír szetter felnőtt szuka kutyának megbízható gazdit keresek.
Aktív természetű, élénk,
barátságos kutya, kertben és lakásban is tartható. Rendszeres foglakozást, sétákat igényel.
Olyan megfontolt, felelősségteljes gazdi jelentkezését várom, aki energiát nem kímélve,
nap mint nap tud vele foglalkozni.
Értelmes és nagyon jó ugró, kitűnő agilitis kutya lehetne belőle.
Telefon: 06-209-327-460
E-mail
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÁLLATVÉDELEM!
![](10-pont.GIF)
Engedd meg, hogy bemutatkozzam.
HÉRA a nevem, a szetter keverék vagyok, kicsit bizalmatlan, hiszen februárban lettem árva. Részben saját hibámból, részben a gazdám nem foglakozott velem úgy ahogy kellett volna.
3 éves szuka vagyok, fekete a szőrzetem. A Mentsvárnál, ahol most vagyok eddig nem találkoztam azzal az emberrel, akit gazdámként tudnék elfogadni. Majd csak jön, én várok.
![](Fajtamentes/Hera-221.jpg)
HÉRA nevében írta:
Mentsvár Alapítvány munkatársa - Szurgyiné Zsuzsa
www.mentsvar.hu |
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÖRÖKBEFOGADÓ GAZDI
"Tiszteletem!
Szívesen örökbefogadnánk 1 vagy két gordon szetter lány kutyust.
Közel
négy évvel ezelőtt egy testvér pár lány került hozzánk, majd 2007
karácsonya előtt a menhelyről hoztunk ki még egyet. Nagy kertes házban lakunk
így van még hely egy-két kutyus számára. Ráadásul Én mint aktív hosszútáv
futó rendszeresen tudom hordani Őket mozogni.
Válaszukat előre is köszönöm!"
Győri J. Attila
E-mail
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÁLLATVÉDELEM!
Tözsér Judit megkeresett minket Kecskemétről, a Mentsvár az Állatokért Alapítványtól,
hogy segítsünk egy ír szetter keverék 5 év körüli fiúnak meleg otthonra találni.
Ezért kedves leendő gazdik innen üzenünk nektek, hogy várjuk jelentkezéseteket.
Bemutatjuk:
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/Fajtamentes/Ira-85-jobb-1.jpg)
IRA vörös, közepes hosszúságű a szőrzete, ivartalanított kan, pórázon jól vezethető,
szófogadó kutyus. Az alapvető védőoltásokat megkapta, féregtelenítve van,
oltási könyve, chipszáma van.
Érdeklődni:
MENTSVÁR AZ ÁLLATOKÉRT ALAPÍTVÁNY
TÖZSÉR JUDIT - ELNÖK
Tel.: 76-701-633
SZURGYINÉ ZSUZSA - MUNKATÁRS
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÖRÖKBEFOGADÓ GAZDI
"Üdvözletem, Mészáros Zoltán vagyok mbátonyterenyéröl nagykertes házban lakunk.
Ír szetterem
bánatunkra 10 év után jobb létre szenderült, azóta se tudom kiheverni.
Sajnos venni nem tudok,
mert minimálból élünk. Ezért örömmel befogadnék megunt
vagy talált ir, angol vagy gordon szetter szukát esetleg kant,
max. 5 éves korig. Bizalmukat elöre is köszönöm tisztelettel Mészáros Zoltán"
E-mail
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÁTMENETI SZÁLLÁST KERESÜNK EGY 10 ÉVES ANGOL SZETTER FIÚNAK!
Költözés miatt áprilistól - júniusig ideiglenes befogadó gazdit keresünk egy 10 éves,
igen játékos, sok mozgást igénylő angol szetter fiúnak.
Érdeklődni lehet a 06-20-911-8863 telfonszámon.
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
GAZDIT KERESÜNK 4 FEKETE SZÍNŰ KÖZÉPMÉRETŰ KÖLYÖK KUTYÁNAK!
" Szombatra virradóan 4 kis fekete kis kutyust (4-6 heteseket) dobtak ki cégünk kapujánál, felhívtunk sok menhelyet, de sajnos fogadni egyik sem tudta, egyedül az Erdőkertesi polgármesteri hivatal tudott volna gyepmestert küldeni, de nagyon nem szeretnénk, ily módon szabadulni a "problémától".
Etetésüket egyenlőre tudjuk vállalni, illetve folyamatosan gazdit keresünk a delikvenseknek, az lenne a kérésem, hogy levelemet a lehető legtöbb helyre küldjék tovább, hátha valaki valahol otthont tudna biztosítani legalább valamelyik számára!
Sajnos 16h után már teljesen egyedül vannak és a telephelyünk a főút mellett van,
ha ideiglenes befogadó helyet tud valaki, kérem azt is jelentkezze!
Továbbá várjuk olyan szervezetek jelentkezését is, akik esetleg tudnák vállalni az alapvető orvosi ellátások költségét (Vácegres-Budapest körzetében), mi ezt nem tudjuk felvállani, de úgy gondolom, nagyobb eséllyel találhatnánk számukra új helyet, illetve a különböző kutyabetegségeket sem kapnák el!
A kutyusok Vácegresen vannak, véleményem szerint közepes testalkatúak lesznek!
Érdeklődni a vicksilver@gmail.com-on, vagy a 0670-450-4608-as telefonszámon lehet!"
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
GAZDIT KERESÜNK!
"A neten találtam a Szetter Baráti Társaságot és gondoltam segítséget kérek, egy ír szetter elhelyezésével kapcsolatban. Kecskeméten egy 10 év körüli elárvult Ír szetter új otthont keres. Ivartalanított szuka, barátságos, szobatiszta, mostanáig lakásban tartott kutyáról van szó. Akik gondozzák nem tudják befogadni, ha nem fogadja be valaki, akkor előbb utóbb el kell altatni.
Gyermek mellé is merem ajánlani, imádja a simogatást, türelmes jó kutya.
Érd: 30/205-86-45, illetve ezen az e-mail címen.
Amennyiben tudnak segíteni, kérem tegyék meg, szeretném ha a kutyus jó kezekbe kerülne.
Tisztelettel: Gonda Zoltán"
"Örömmel tudatom, hogy a Kecskeméten elárvult ír szetter kutyus sorsa rendeződött.
Egy kertesházba került, ahol szabad ki- és bejárása van a házba.
Így sokat szaladgálhat,
de melegben alszik.
Köszönöm segítségüket, amit azért tettek, hogy a kutyus megmenekülhessen!
![](10-pont.GIF)
Tisztelettel: Gonda Zoltán"
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÁLLATVÉDELEM
Sajnos idén Szilveszterkor is sok kutyus szaladt világgá. Vannak akiket már megtaláltak, de vannak akiket még most is keresnek.
KÉRJÜK SEGÍTSENEK!
Talált gordon szetter szuka
![](10-pont.GIF)
2008.01.01.-én talált gordon szetter szuka. Tetoválásiszáma.:268...??
Megtaláló: Mészáros Lajos - 06306454509
*
Elveszett angol szetter-szuka
![](10-pont.GIF)
2007.12.30.-án Máriaremetéről elveszett 9 éves szuka angol szetter.
Fanni- 06209423748, 0612790089
*
|
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
ÁLLATVÉDELEM
"Az oroszlányi gyepmesteri telepen altatásra várnak a kutyusok, mert
átszerevezés alatt áll. Közel 20 kutya van ott irdatlan körülmények közt
tartva, akik még kaptak 2 hetet az életben maradásra, szeretnénk, ha minél
többet megtudnánk menteni. A tappancs menhely teljesen megtelt, ebben
segíteni nem tudunk, de ha valaki magához tudna venni egy két kutyust, biztos
nem bánná meg, nagoyn hálásak minden egyes jó szóért.
Természetesen oltást, chippelést, féregtelenítést az alapítvány magára
vállalja, mi ebben tudunk segíteni, csak helyünk nincsen.
Kérek mindenkit, hogy küldje el minden ismerosének, mert az idő nagyon
rövid és így, ha nem sikerül őket megmenteni, csak meghosszabbítottuk a
szenvedésüket.
Előre is köszönöm mindenkinek a megértését és a segítségét."
![](10-pont.GIF)
![](Fajtamentes/a-kutyusok-sorsa-rendezodot.gif)
VÁRJUK A JÓLELKŰ LEENDŐ GAZDIK MIELŐBBI JELENTKEZÉSÉT!
Tappancs Állatotthon Alapítvány
2800 Tatabánya, Árpád u. 72.
Adószám: 18608438-2-1
web: Tappancs-Állatotthon e-mail: tappancsalapitvany@gmail.com
Telefonszámaink:
06-20-238-5044,
06-70-772-5003,
06-20-931-2808,
06-30-653-9108 |
![](../szetter-barati-tarsasag/fotok/10-pont.gif)
Szálkás szőrű tacskó keverék
Toby-t a most 7-9 hónapos szálkásszőrű tacskó keveréket az országúton találtam
3 hónappal ezelőtt. Igazi tacskó küllemében és jellemében egyaránt. Nagyon kedves, barátságos, gyerek szerető, oltva, féreghajtva, kiváló kondicióban van, mint testileg,
mint lelkileg. Végleges, szerető gazdát keresek neki.
Gyárfás Marianne 30 418-4275, E-mail: saregresipoi@invitel.hu.
|
![](10-pont.GIF)
Gordon szetter kan láncról mentve
Gin 4,5 éves fajtatiszta gordon szetter kan. Állatszerető, állatvédő emberek kirándultak vidéken, mikor felfedezték őt, akit nagyon rövid láncon tartottak egy kertben. A gazdának jelezték, hogy nem így kellene tartani, mire ő közölte, nyugodtan elvihetik, neki nincs szüksége a kutyára. Némi adminisztráció után az eb nálunk kötött ki.
Nagytestű, erős csontozatú, élénk és kedves kutya, akivel ezidáig nem sokat foglalkoztak. Ivartalanítás után komoly gazdit keres.
Érdeklődni Ginről Katánál lehet a 06 70 312-3650-es telefonszámon vagy az orokbefogadas@minimenhely.hu email címen.
|
![](10-pont.GIF) |
![](10-pont.GIF)
Ír szetter kan a váci gyepiről
Bourbon 5-6 év körüli ír szetter kan, a váci gyepiről került hozzánk 2007. április 7-én.
Bűbájos, nyugodt, kedves, csontsovány kutya.Valószínűleg autóbalesete lehetett, ebből adódhatnak a mozgáskoordinációs zavarai, illetve a részleges látáskiesése.
Kivizsgálása, gyógykezelése folyamatban van. Tetoválás, chip nem volt benne.
Olyan felelősségteljes gazdit keresünk Bourbonnak, aki vállalja őt akkor is, ha a károsodás maradandónak bizonyul.
Érdeklődni Bourbonról Katánál lehet a 06 20 346-2324-es számon
vagy az orokbefogadas@minimenhely.hu címen.
|
![](10-pont.GIF) |
![](10-pont.GIF) |